Menzelnek tetszett a Sose halunk meg
Elismerően beszélt Jirí Menzel a Koltai Róbert egykori filmsikeréből készült Sose halunk meg című musicalről. Az Oscar-díjas rendező a szombati bemutató megtekintése után elmondta: sikeres és remek előadásnak tartja a produkciót, és örömmel vinné színre Csehországban. Menzel a jövő hónapban újra Magyarországra érkezik, ő lesz az október 4. és 10. között tartandó II. CinePécs Nemzetközi Filmfesztivál zsűrijének elnöke. (MTI)
Márait dicsérte a svájci lap
Méltató recenziót közölt a Neue Zürcher Zeitung a Sirály és a Szabadulás című Márai-regényekről, valamint a Teljes Naplók első két kötetéről. A tekintélyes svájci napilap mesterműként jellemezte a második világháború utolsó éveiben írt négy könyvet, s leginkább a naplók első két kötetének német nyelvű megjelenését üdvözölte. (MTI)
Finnugor etnopark
A Komi Köztársaságban Finnugor etnopark kivitelezésére írnak ki nemzetközi pályázatot, amelyre finn és magyar vállalkozókat is várnak. A létesítmény célja a finnugor kulturális hagyományok ápolása. Az etnoparkot a Komiföld fővárosától 55 kilométernyire, a köztársaság egyik legrégebbi településén, érintetlen természeti környezetben építik fel. A tervekben szerepel kongresszusi központ és szálloda, vadász- és halászfalu megépítése, valamint rénszarvas-tenyésztői tábor és csónakkikötő létrehozása. A közel négyszázmillió rubeles állami beruházásból megvalósuló etnoparkot várhatóan 2011. augusztus 22-én, a komi államiság 90. évfordulóján adják át. (MTI)

Ezt mondta Orbán Viktor Gyurcsány lemondásáról és válásáról