Vezetőt cserélnek a paksi erőműnél
Rendkívüli közgyűlést tartanak szeptember 13-án a Paksi Atomerőmű Zrt.-nél. A napirenden igazgatósági és felügyelőbizottsági tagok visszahívása és megválasztása mellett a vezérigazgató munkaviszonyának megszűnésével, illetve új vezérigazgató munkaviszonyának létesítésével és javadalmazásával kapcsolatos döntések szerepelnek. A cég jelenlegi vezérigazgatója, Süli János 2009. március 24-től tölti be ezt a posztot. (MTI)
Felszámolják a Szeviépet
Elrendelte a Szeviép Zrt. felszámolását a Csongrád Megyei Bíróság. Cseh Attila, a bíróság szóvivője közölte: a csődeljárás során nem jött létre egyezség. Az építőipari cég április 29-e óta állt csődvédelem alatt, az utolsó egyezségi tárgyalást július 27-én tartották, amelyen a pénzintézetek nem fogadták el az ajánlatot. (MTI)
Magyar ízek a Városligetben
Idén harmadik alkalommal várja az érdeklődőket ezen a hétvégén a fővárosi Vajdahunyadvárban rendezett Hír- és íznapok. Az esemény fő célja a Hagyományok-Ízek-Régiók élelmiszer-gyűjteményben szereplő különleges hazai alapanyagok és termékek ismertebbé tétele, terjesztésük támogatása. Az Agrármarketing Centrum által rendezett fesztiválon különleges, kifejezetten regionális, hagyományosan magyar termékek kapnak főszerepet. (MTI)

Rejtélyes holttestet találtak, helyszínelők lepték el a környéket