Jancsó életműdíjat vesz át Splitben
Életműdíjjal tüntetik ki ma este Jancsó Miklóst a spliti filmfesztiválon. Az életműdíjhoz kapcsolódva az 1966-ban Cannes-ban bemutatott, majd rangos díjakkal elismert Szegénylegények című filmet, Jancsó Miklós korszakalkotó mozgóképét tűzik műsorra Splitben. A filmművészet új törekvéseire koncentráló spliti seregszemle játékfilmjei között Pálfi György Nem vagyok a barátod című legutóbbi rendezése szerepel a versenyprogramban. (MTI)
Kocsis Ágnes filmje Berlinben versenyez
A berlini székhelyű Európai Filmakadémia idei listája alapján Kocsis Ágnes Pál Adrienn című második játékfilmje képviseli Magyarországot az akadémia díjaiért folyó versenyben. Májusban a cannes-i filmfesztiválon a filmkritikusok díját nyerte el az alkotás, amely jövő héten a miskolci CineFest versenyprogramjában látható, majd Litvánia, Svájc, Lengyelország, valamint Belgium legfontosabb nemzetközi filmfesztiváljai is műsorra tűzik. (V. K.)
Versfesztivál Pécsett
Október 12. és 17. között rendezik meg Pécsett, Európa kulturális fővárosában a 12. Kaleidoszkóp VersFesztivált, amelyre szeptember 20-ig versmondás mellett a vers- és világzene, valamint a versszínház (például versek ihlette mozgásszínház, utcaszínházi produkciók, emlékestek) versenykategóriákba lehet jelentkezni. (V. K.)

Van, aki 90 milliót visz haza évente – Világhírű balettművész üzent a vizsgázó fiataloknak