Felgyorsult a növekedés az euróövezetben április–június között. Az Európai Unió statisztikai hivatalának becslése szerint a GDP egy százalékkal bővült az első negyedévhez képest. Január eleje és március vége között 0,3 százalék volt a növekedés az előző három hónaphoz mérten. Biztató jel, hogy a háztartások fogyasztása rekordmértékben, 0,5 százalékkal nőtt. Ekkora emelkedésre utoljára még a válság előtti békeidőben, 2007 utolsó negyedévében volt példa. A beruházások 1,8 százalékkal gyarapodtak, míg az első negyedévben még 0,4 százalékkal zsugorodtak, az export viszont nem nőtt a korábban megszokott mértékben, jelezvén a külső kereslet gyengülését. A távirati irodának nyilatkozó elemzők szerint az euróövezetben akár tartós is lehet a fellendülés, mivel a most közzétett adatok szerint a gazdaságban kezdenek felülkerekedni a belső felhajtóerők.
A Európai Központi Bank (EKB) reagált is a javulásra, és egy százalékon hagyta irányadó kamatát. Az EKB rátája 2000-től 2008 októberéig 4,25 százalék volt, azóta pedig folyamatosan csökkent, egészen 2009 májusáig. Akkor, 25 bázisponttal egy százalékra mérséklődött a ráta.
Kondrát Zsolt, az MKB Bank vezető elemzője szerint az egyszázalékos növekedés nem rossz eredmény, de szem előtt kell tartani azt, hogy a március és június közötti időszak már a múlt. – A jelenlegi kilátások a kedvező második negyedéves adatok ellenére nem túl jók, úgy tűnik, lassulásra kell számítani. Még akkor is, ha a második negyedév lendületéből biztosan jut a harmadikra is – jegyezte meg Kondrát. A szakember szerint a növekedés elsősorban a német gazdaságnak köszönhető. Ez hazánk számára egyébként jó hír, mivel a Magyarországon működő cégek jelentős része beszállítóként hozzájárul a német gazdaság növekedéséhez.

Így védekezhetünk az agyevő amőba ellen – itt az orvos véleménye!