Hende Csaba honvédelmi miniszter rövid beszédet tartott a koporsónál. A tárcavezető többek között azt hangsúlyozta: a honvéd élete a szolgálat a hazáért, ha kell, mindhalálig. Ezek nemcsak szavak, hanem maga a valóság. – Koporsódat a nemzet zászlaja borítja. Annak a nemzetnek a zászlaja, amelynek végül mindent odaadtál – mondta a miniszter az áldozat földi maradványai előtt.
Az afganisztáni Baglán tartományban augusztus 23-án ért támadás egy magyar katonai konvojt, amelyben Pappné Ábrahám Judit meghalt, hárman pedig megsérültek. Az elhunyt törzsőrmestert posztumusz hadnaggyá léptették elő, s a honvédség hősi halottjának tekinti.
A támadásra a repülőbázison tegnap Dani Fruzsina orvos emlékezett vissza, aki szintén a konvoj megtámadott terepjárójában ült. Mint mondta, a táborból hétfőn hajnalban indultak, majd röviddel ez után a vezérjárműből rádión kaptak egy üzenetet, hogy fegyveresek vannak az út mellett. Ilyenkor a szabály szerint gyorsítani kell. Egy nagy robbanásra emlékszik – tette hozzá –, majd utána pár másodpercig nem tudta, mi történt. Amikor magához tért, észrevette, hogy két társa súlyosan megsérült mellette. Megpróbálta megvizsgálni őket, de a szűkös hely miatt akkor csak anynyit tudott megállapítani, hogy mind a ketten a fejükön sebesültek meg, és nagy a baj – számolt be a történtekről. – Amit tudtam, ott a helyszínen megtettem – jelentette ki az orvosnő, aki részvétét fejezte ki elhunyt bajtársa hozzátartozóinak, a második legsúlyosabb sérült, a kómában lévő Kolozsvári György zászlós rokonainak pedig sok kitartást kívánt. Közölte azt is: hálás a gépkocsivezetőnek, illetve a gépkocsiparancsnoknak, mert a lélekjelenlétüknek köszönhetően az őket szállító Toyota folyamatosan mozgásban volt, és így el tudták hagyni a veszélyes zónát. A főhadnagy a saját sérüléseiről annyit mondott, több repeszdarab van a testében, ezeket várhatóan következő hetekben távolíthatják el.
Dani Fruzsina főhadnagy katonai és orvosi esküjéhez híven megtette, ami tőle tellett – emelte ki Hende Csaba honvédelmi miniszter.
Csapatkivonást követelnek. A Jobbik országgyűlési határozati javaslatot nyújt be a magyar katonák Afganisztánból történő azonnali kivonásáról – jelentette be Gyöngyösi Márton frakcióvezető-helyettes. Hozzátette: Magyarországnak semmilyen érdeke sem fűződik az afganisztáni háborúhoz, főleg úgy nem, hogy a Bajnai-kormány a gazdasági válság ellenére 15 milliárdos felajánlást tett a misszió létszámának megnövelésére. A képviselő hazugságnak nevezte a kormány azon érvelését, hogy Magyarország nemzetközi szerződésekből fakadó kötelezettségének tesz eleget a misszióval. Felhívta a figyelmet arra: a NATO-tagság nem tesz kötelezővé egyes nemzetközi szerepvállalásokat, azt az ország maga választhatja meg. (MTI)
Tiszteletadás a hősi halottnak
Katonai tiszteletadással fogadták az 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison azt az An–26-os szállító repülőgépet, amely tegnap korán reggel Németországból érkezett meg Pappné Ábrahám Judit katonanő földi maradványaival. A repülőgépet az Afganisztánban elhunyt posztumusz hadnagy családtagjai, Hende Csaba honvédelmi miniszter, Simicskó István honvédelmi államtitkár, Benkő Tibor vezérkari főnök, valamint az elhunyt katonanő parancsnoka és bajtársai fogadták. A szállítógépről a díszszázad sorfala mellett hozták le bajtársai a nemzetiszínű zászlóval letakart koporsót.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!