Agyonlőtték kommandósok azt az 55 éves férfit, aki helyi idő szerint hétfőn ejtett túszul egy turistákat szállító buszt a Fülöp-szigetek fővárosában, Manilában. A huszonöt utas közül már csak tizenöten voltak a járművön, amikor a fegyveresek megrohanták azt, kilenc embert ugyanis – köztük három gyermeket – időközben elengedett a férfi, a sofőr pedig elszökött. A rendőrségtől a CNN úgy tudja, a túszok közül nyolcan életüket vesztették, hét embernek sikerült élve elhagyni a buszt. Az utasok többsége hongkongi volt.
A rendőrségi egyenruhát és fegyvert viselő Rolando Mendoza azzal állította meg a járművet, hogy szeretné, ha egy darabon magukkal vinnék. Bár az idegenvezető ellenkezett, felszállt a járműre és felszólította a sofőrt, hogy zárja be az ajtókat.
Elkeseredett akciójával azt akarta elérni, hogy vegyék vissza a rendőrséghez, ahonnan egy évvel korábban, hivatali hatalommal való visszaélés miatt bocsátották el. Az AFP úgy tudja, hogy Mendozát 1986-ban az ország tíz legkiemelkedőbb rendőrtisztje közt tartották számon a Fülöp-szigeteken, s többször kitüntették. Amikor meglátta a kommandósokat, egy helyi rádió élő adásában bejelentette, hogy megöli a fogva tartott turistákat, ha a fegyveresek megközelítik a buszt. A kommandósok azután rohanták meg a járművet, hogy a sofőrtől tévesen úgy értesültek: a férfi minden utassal végzett.
Bankrablás Pireuszban. Túszokat ejtett tegnap egy fegyveres rabló a görögországi Pireusz kikötővárosban. Rendőrségi források szerint a volt Szovjetunió területéről származó bűnöző két cinkosával, egy göröggel és egy másik külföldivel együtt rontott be a pénzintézetbe Pireusz belvárosában. Miután két társát a rendőrök elfogták, a férfi – akinél állítólag lőfegyver és gránátok is voltak – elbarikádozta magát a hivatalban. Bár időközben megpróbált kitörni a bankból, a sikertelen menekülési kísérlet után visszahúzódott az épületbe. Az alkalmazottak és ügyfelek nagy részét két órán belül elengedte, továbbra is fogva tartott azonban három embert. Végül a rendőröknek sikerült meggyőzniük, hogy a többi túszt is engedje szabadon, és adja meg magát. Az esetben senki sem sebesült meg. (MTI)

14 éves fiú fulladt bele a mályi tóba