
origo.hu
Gulyás Gergely: Példátlanul nagy az érdeklődés a Voks 2025 iránt
Alvállalkozói buszokkal készül a tanévre a BKV. Egyelőre tizennégy vonalon huszonöt autóbuszt alvállalkozókkal üzemeltet a továbbiakban a BKV Zrt. – közölte lapunkkal Székelyné Pásztor Erzsébet, a fővárosi társaság kommunikációs igazgatója. Elmondta: 102 járműre már eddig is külső cégeket alkalmaztak. Most a VT-Transmannal és a Volánbusszal kötnek százmillió forintos szerződést, de az üzemanyag-megtakarítás miatt kiadásaik csak 42 millióval növekednek. A BKV egyre rosszabb műszaki állapotú, közel 1400-as állományából a közelmúltban hét járművet is kivontak a forgalomból, egy busz kereke pedig nemrég menet közben gurult el.
Újabb bűncselekménnyel, hivatalos személyként elkövetett zsarolással gyanúsította meg Hagyó Miklóst a Központi Nyomozó Főügyészség – tudatta közleményben Keresztes Imre főügyész. A gyanúsítás szerint főpolgármester-helyettesként 2008-ban arra utasította Balogh Zsoltot, a BKV megbízott vezérigazgatóját, hogy adjon át neki évente 15 millió forintot. – Követelése nyomatékosítása érdekében Hagyó Miklós kilátásba helyezte, hogy amennyiben Balogh Zsolt nem adja át a kért összeget, akkor a Balogh által egy kft. számára 2007 decemberében – Hagyó utasítására – szabálytalanul kiállított teljesítésigazolás miatt ellehetetleníti – tartalmazza a közlemény. A BKV volt vezetője a kilátásba helyezett fenyegetések hatására 2008-ban és 2009-ben is 15-15 millió forintot juttatott Hagyó Miklósnak.
A különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben elkövetett hűtlen kezelés gyanúja miatt május közepe óta előzetes letartóztatásban lévő politikus tegnapi kihallgatásán panasszal élt a gyanúsítás ellen, és tagadta, hogy bűncselekményt követett volna el.
Balogh Zsolt lapunknak adott március 6-i interjújában beszélt először arról, hogy ő személyesen 15 millió forintot adott át Hagyónak egy nokiás dobozban, s további csaknem 55 millió forint jutott el hozzá más csatornákon a BKV-tól.
A BKV-nál történt visszaélések miatt indult büntetőeljárásoknak eddig összesen tizennyolc gyanúsítottja van, közülük a gyanú szerint kilencen bűnszervezetben követték el a bűntetteket. Hagyó Miklós mellett előzetes letartóztatásban várja a nyomozás fejleményeit két volt kommunikációs munkatársa, Lelovics Ottó és Horváth Éva.
Gulyás Gergely: Példátlanul nagy az érdeklődés a Voks 2025 iránt
Sokk a sorsolás előtt: kizárhatja az UEFA a Győrt a Konferencialigából
Az úszómester telefonozott, az anya észre sem vette, mi történt – megszólalt a család, akik megkezdték a Palatinuson vízbe fulladt kislány újraélesztését
Egyetlen nyugodt perce sem lehet a kriptobefektetőknek
Három csillagjegynek hoz örök szerelmet a nyári, perzselő kánikula − Te köztük vagy?
Sok bajom van a Fidesszel, de Isten óvja Magyarországot attól, hogy Magyar Péter legyen az, aki legyőzi
Pont olyan hidegvérű, mint Szoboszlai, Dániában csodálják, de ő magyar akart lenni
Edin Dzeko ma este ír alá Firenzében, Ter Stegent vinné a Galata – szerdai transzferhíradó
Fordulat a Palatinuson meghalt kislány ügyében
Amikor kivettük a vízből, már habzott a szája – drámai levelet írt a nő, aki megtalálta hatéves kislányt a Palatinuson
Orbán Viktor összehívta a kormányt
Hajnal Tamás reagált a pletykákra, már csak idő kérdése az aláírás az FTC-nél
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.