Utcára viszik a művészetet

Festmények és fotók adnak ízelítőt a roma kultúrából a Szabadság téren Budapesten. A háromrészes, Aroma című szabadtéri kiállítás cigány alkotók munkáit és a cigányság életét bemutató fotókat vonultat fel az elfogadás jegyében.

A huszonéves fotósok, a cigány festők és a klasszikus festményeket átértelmező képzőművész három különböző nézőpontból közelítenek a roma kultúrához és a népesség létproblémáihoz. Közülük leginkább Terri Potoczna festményadaptációi készültek kimondottan az elfogadás jegyében: a lengyel származású brit képzőművész cigány modellekkel készített el újra olyan ismert portrékat, mint Frida Kahlo önarcképe, Napóleon vagy a Lány gyöngy fülbevalóval. A Londonban élő alkotó ezzel a különös játékkal akarta felhívni a figyelmet a tolerancia fontosságára. A kicsit túlságosan direkt mondanivaló nem igényel túl nagy befogadói kreativitást, ettől függetlenül érdekes megfigyelni, ahogy a modellek beilleszkednek vagy éppenséggel kiütnek az eredeti kép hangulatából. Sokkal emlékezetesebb élményt kínál az a szociofotó-sorozat, amelyeket huszonéves fiatalok készítettek a Nyílt Társadalom Intézet és az OSA Archívum 2008-as fotópályázatára. A fiataloknak lakókörnyezetük színeit és árnyoldalait kellett ábrázolniuk a roma integráció évtizedében. Képeik tizenkét ország (többek között Magyarország, Románia, Bulgária, Macedónia) cigány életképei, amelyek elsősorban a nyomorúságot és a gyermekeket választották témaként. Híd alatt, szökőkútban, szemétdombon elkapott játékos, napfényes pillanatok tartanak ellent az elrettentő környezetnek. A gyermek: szabadság, életöröm, lehetőség – sugallják a fotók. Ilyen összefüggésben pedig a bizonytalan jövőnek szegezett kérdés is, amelynek a kifejezésével a kiállított festők közül is sokan kísérleteznek. A szabadtéri tárlat harmadik része főleg az ifjabb roma festőgeneráció elmúlt évtizedből származó képeiből válogat. A változatos stílusok és témák között időről időre visszatérnek a roma identitás problémái: az elszigeteltség, a lázadás, az útkeresés. Mindezeket az ő különös, időnként harsogó színviláguk és az önértelmezés sajátos (például keresztény motívumokat újraértelmező) útjai teszik jellegzetes és értékes alkotásokká.