„Üzletelnek” a romák

2010. 09. 25. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Vasile Blaga román belügyminiszter nemtetszésének adott hangot amiatt, hogy a Franciaországból hazatoloncolt romániai romák elfogadják a párizsi kormány által biztosított 300 eurós „lelépési díjat”, noha többségük kevesebb mint kilencven napja tartózkodik a nyugat-európai országban. „Nem titok, hogy sokan üzletelnek, hasznot húznak a francia hatóságok nyújtotta anyagi hozzájárulásból” – jelentette ki tegnap a tárcavezető. Blaga leszögezte: a Franciaországgal ebben a témában kialakult konfliktus nem érinti Romániának a schengeni övezethez való, jövő márciusra kitűzött csatlakozását. Felhívta a figyelmet azonban arra is, hogy az uniós direktívák alapján a tagállamoknak Románia schengeni integrációja után is jogukban áll majd kitoloncolni területükről a román állampolgárokat, ha kilencven nap után nem képesek megteremteni maguk számára a minimális létszükséglethez elengedhetetlen feltételeket.
A francia elnöki hivatal tegnap elutasította az EU-biztosi bírálatot a romákkal szembeni fellépés kapcsán, és a „steril vitáktól” mentes nyugodt párbeszédre kérte Brüsszelt. Francia szenátorok beszámolói szerint Nicolas Sarkozy francia államfő egy zártkörű ebéden azt javasolta az őt bíráló Viviane Reding luxemburgi EU-biztosnak, hogy fogadjon be romákat a saját hazájában.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.