Visszafogott kereskedés jellemezte a hét első napján a budapesti parkettet, s ehhez az is hozzájárult, hogy a Labor Day, vagyis az ottani munka ünnepe miatt hétfőn zárva tartottak az amerikai piacok – közölte Kun Szabolcs. A Quaestor Zrt. pénzügyi tanácsadója a távirati irodának elmondta, hogy alacsony forgalom mellett, csak délelőtt mozgott a BUX, utána inkább oldalazás volt a jellemző. Az OTP 5000 forint felett zárt, ám az 5180–5200 forint lehetne az az árfolyam, amelyet elérve lendületbe jöhetne a bankpapír – fűzte hozzá Kun Szabolcs. Az európai indexek kisebb pluszban tartózkodnak – vagy ilyen tartományban zártak –, így a BUX felülteljesítőnek számított. A szakértő ma már nagyobb forgalommal és az emelkedés folytatódásával számol a pesti piacon.
A Mol 290 forinttal, 1,36 százalékkal 21 690 forintra erősödött, 1,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP ára 121 forinttal, 2,47 százalékkal 5020 forintra nőtt, forgalma 5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 10 forinttal, 1,48 százalékkal 687 forintra emelkedett, forgalma 540 millió forint volt. A Richter 220 forinttal, 0,46 százalékkal 48 020 forintra növelte értékét, a részvények forgalma 1 milliárd forintot ért el. Az Egis 82,8 millió forintos forgalom mellett 80 forinttal, 0,39 százalékkal 20 420 forintra gyengült. A PannErgy 5,81 százalékkal 856 forintra erősödött, ez jelentősen meghaladja a papír negyedéves maximumát, ami 835 forint. A társaság hétfőn közölte, hogy háromszorosan haladja meg a PannErgy konzervatív várakozását geotermikus kútjaik hozama, ami jelentősen növeli a társaság készpénztermelő képességét.
A BUMIX 2025,67 ponton zárt, ez 8,73 pontos, 0,43 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.
Eseménytelen kereskedés közepette, lanyha piaci forgalom mellett gyengülő irányba sodródott a forint: az eurót délután négy órakor 284,97 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a péntek esti 283,60 forint után.

Mutatjuk, hogyan került Gyurcsány és a Momentum a totális süllyesztőbe