Szerdán indult és vasárnapig tart a nyolcéves hagyománynyal bíró Jazzfórum Budapest. A Mol Jazz Fesztiválként ismertté vált ötnapos zenei programsorozat nyitó- és zárónapját a Művészetek Palotájában rendezik meg, a köztes három napra meghirdetett koncerteknek a Trafó és a Budapest Jazz Club ad otthont.
A rendezvény idején a Ráday utcai kávéházakban és a Pinceszínházban fiatal dzsesszisták mutatkoznak be. A fesztiválon közkedvelt énekesek és formációk mellett kevésbé ismert művészek, kísérletezők is feltűnnek. A műsorban meghirdetett harminc koncert nagy része magyar és külföldi előadóművészek közös produkciója, amellyel a mai magyar és nemzetközi dzsesszélet közti párhuzamokat és különbségeket szándékoznak bemutatni. Az idei rendezvény külön fókuszában Spanyolország, Belgium és Magyarország áll. A jazzfórumon fellép többek között a Czírják Csaba Quartet, a Váczi Dániel Trió, a Voice and Bass és a Masala zenekar, a Thea Soti Quartett.

Kegyetlen gyilkosságot tervelt ki két rab a szegedi börtönben