Részvételi rekordot hozott vasárnap a 25. Nike Budapest Nemzetközi Félmaratonon, amelyen 10 500-an indultak, s a mezőnyt öt kontinens országának futói tették ki. A félmaratoni távon egyéniben 6100-an, párban 900-an álltak rajthoz, a 3,5 kilométeres Ligetkörön pedig 3500-an. A férfiaknál a győztes Tóth László 1:04:38 óra alatt teljesítette a 21 kilométert. A Békéscsabai AC futója közel három perccel előzte meg a második helyezett etióp Erkolo Ashenafit, s négy és fél perccel a harmadikként célba érkező Józsa Gábort (MAC-NS). A nőknél Papp Krisztina (UTE) 1:13:13 órás eredménnyel győzött, a második a mogyoródi Staicu Simona, a harmadik a Nike Futóklub-Győr versenyzője, Földingné Nagy Judit lett. Az Andrássy úton öt helyen zongorákat állítottak fel, emellett a ritmust az útvonal minden kilométerén zenészek adták a futóknak, akiket a rendezők a frissítő italok mellett hét mázsa banánnal, egy mázsa szőlőcukorral és tízezer almával leptek meg.

Fontos, új szerepet kaphatnak a magyar gyógyszertárak a járványok elleni védekezésben