A butaság divatja

Tegye fel a kezét, akit nem idegesít, amikor akciófilmekben a menekülők egyike menetrendszerűen hasra esik. Hasonlóan bosszantó, ha egy természetfilmben tejecskét kínálnak a gyomorrontásos kis borznak. A főző-, evő-, reality- és más show-kban az a sztár, aki kétbalkezes, túláradó önbizalommal, a tudatlanság merészségével szúr el mindent. A reklámok sem lehetnek meg ügyifogyik nélkül. A bankban csetlő-botló anya és leánya olyan édik, és az élelmiszerüzletekben a marslakók tájékozottságával téblábolók is jópofák.
De vajon milyen érdek fűződik ahhoz, hogy egyfajta szerencsétlenkedő magatartásminta honosodjon meg hazánkban? Miért a műveletlenség, a kelekótyaság a módi? Retardált fogyasztókra lenne szükség?
Az elmúlt nyolc év kormányai mindenesetre bedobtak apait-anyait az iskolák lerohasztásába, a nevelés ellehetetlenítésébe, s emiatt nyomatják a bugyutaságukkal modellt adó műsorokat. Előbb-utóbb a polgárok is kezdenek érteni a szóból, és ráéreznek, mi az elvárás. Nem bőszítik a hatalmat azzal, hogy komolyan veszik magukat, hisz látják: az érvényesül, aki kótyagos. Így kitermelődhet a megbízható hátország, amely megfelel a multinacionális kívánalmaknak, mivel csak celeblátta, trendi termékeket fogyaszt, és sosem zavar be holmi racionális viselkedéssel, kreativitással, termeléssel. Ez a neoliberális politikai ideál – lefelé. A hülyeségi IQ-teszten csak az nem hasal el, aki beáll a sorba. Mint a régi szép kontraszelektált kádári időkben. Az értelmiséginek nem kell mást tennie, mint optimálisan infantilisnak lennie, s így metakommunikációs eszközökkel tudtára adni a szoci-libi elöljáróságnak: nincsenek hatalmi ambíciói, tehát veszélytelen rájuk. De a selejt bosszút áll. Elég a túlkoros napközis modorú Kóka János mélyrepülésére tekintenünk, amellyel magával rántotta az SZDSZ-t. Vele egyenrangú derekas munkát végzett az MSZP-ben politikai tejtestvére, a hol hüppögő, hol tajtékzó-dühöngő Gyurcsány Ferenc, vagy a tétova mosolyú Demszky Gábor. A 800 milliárdos BKV-hiány és a csontvázkollekciók zuhataga biztosította számára a székét. A kizárólag saját imázsát ápoló lordmajor háta mögött zajlott a pénztárfosztás.
A Mal Zrt. vezetőinek éretlen kommunikációját tanítani lehetne a menedzserképzőkben, hogyan nem szabad viselkedni cégvezetőknek emberi társaságban címszó alatt. Cinikus, végtelenül buta nyilatkozatokat tettek. Akik ennyire nem veszik észre, milyen felháborító, amit mondanak, azok nemcsak embertelenek, hanem unintelligensek is. Állítólag nem ismerték a vörösiszap-tározó veszélyeiről szóló tanulmányokat, s még csak nem is érzik, hogy ez nem enyhítő, hanem súlyosbító körülmény. Egy atomerőmű feje sem hivatkozhatna arra baj esetén, hogy nem tudta, milyen veszélyes az üzem, mivel nem hallott se Hirosimáról, se Csernobilról. Hasonlóan szánalmas a Mal vezérigazgatójának védekezése, hogy nem hibás, miután csak két éve van a posztján. Ilyen alapon annak a sofőrnek is igaza lenne, aki egy súlyos karambol után arra hivatkozna: csupán két éve övé az autó, előtte másé volt. S hogy miért ilyeneknek ajándékozták oda egy garzonlakás áráért az állami óriáströsztöt? Mert megbízhatóan tehetségtelenek voltak. Nem fenyegetett az a veszély, hogy egyénieskednek, és jótevőik ellen használják fel az irdatlan vagyont. A szocialista-neoliberális modell emiatt van teljes vereségre ítélve. Mert betegesen bizalmatlanok a nem brancsbeliekkel szemben, és szemernyit sem hisznek a teljesítmény erejében. Őserdei küzdelmet vívnak a birtokláshoz való jogért.
Most azonban vesztésre állnak.