A győzelem íze

A politikai felelős. Hagyó Miklós egykori főpolgármester-helyettes rabszíjon. A gyanú szerint bűnszervezetben követett el súlyos bűncselekményeket, főként a BKV Zrt. környékén tevékenykedett. A nyomozók szerint mások mellett segítségére voltak bizalmasai, Lelovics Ottó és Horváth Éva is, és a közlekedési cég számos munkatársa. A Főtáv vezére, Kovács Lajos ugyancsak rács mögé került. Mindannyian azt állítják, hogy nem követtek el semmit. Demszky Gábor pedig csupán annyit mond: a történtekért vállalja a politikai felelősséget.

Jövő vasárnap nemcsak főpolgármestert, még csak nem is egyszerűen városvezetést válthat Budapest népe, hanem korszakot. Hiszen még annál is többről van szó, hogy kitelt a Demszky Gábor, illetve a néhai SZDSZ és az MSZP fémjelezte, mozdíthatatlan örökkévalóságnak tetsző balliberális hatalomgyakorlás ideje. Több mint hatvan éve nem volt polgári vezetése a közép-európai polgárosodás legszebb hagyományait hordozó Budapestnek. A különféle ideológiai törésvonalak mentén mesterségesen gerjesztett konfliktusokkal szétszabdalt közelmúltunk ismeretében nem akármilyen üzenete van annak, hogy a háború után, 1945-ben a kisgazda Kővágó József lett Budapest polgármestere.
A küszöbönálló politikai váltás gyökeres, mélyreható megújulást ígér, de reményeink szerint az visszatérés is lesz. A rendezett, kiszámítható gyarapodás, az ésszerű, nem kapkodó, mégis ütemes városfejlesztés nagy korszakaihoz, amelyek nem egy utópia álmához – „világvárost építünk” –, hanem az itt élők igényeihez szabták a fejlődés irányát. Budapest ma kulturális értelemben sokarcú nagyváros – maradjon is az –, ám a multikulturalizmus jegyében az elmúlt húsz évben inkább csak az egyiket mutatta. Nem kell kultúrharc, csak kiszámíthatóbb viszonyok, értékközpontú gondolkodás ezen a területen is.
Az új főpolgármesternek, az új városvezetésnek a kerületekkel és a kormánnyal együttműködve először is rendet kell tennie, ki kell takarítani a várost, áttekinteni a beruházásokat, ráncba szedni a főváros botrányosan gazdálkodó társaságait. Végső soron azt kell tenni, amit az egész országban, ugyanolyan feltételek között: adóssághegy, félretervezett, pazarló nagyberuházások, leszakadó városrészek, bűnözés, terjedő szegénység.
Sokan úgy látják, ez a választás eldőlt, Budapest érett almaként hullik Tarlós István és a Fidesz–KDNP ölébe. Csakhogy még egyetlen voks sem került az urnákba, erőfeszítés nélkül nem jön a siker, s a keserű tapasztalatok arra intenek: ha valahol, hát itt érheti leginkább kellemetlen meglepetés a polgári oldalt. Az új vezetésre váró roppant feladat azonnali cselekvést követel, ezért lenne fontos, hogy a kormányerők a főpolgármesteri poszt megszerzése mellett többséget kapjanak a Fővárosi Közgyűlésben. Olyan időket élünk, amikor egy irányba húzó kormányzat, főpolgármester, közgyűlés és kerületek nélkül szinte lehetetlen élhetőbbé tenni Budapestet. Újfajta, a vidék–főváros ellentétet is a lezárt múltban hagyó együttműködésük hihetetlen energiákat szabadítana fel. Csak a választókon múlik, így lesz-e.
Jó lenne, ha végre nem egy szűkebb pártpolitikai célnak lenne alárendelve a főváros egész működése. Budapestnek nem az a küldetése, sorsa, hogy a kormány ellensúlya legyen, vagy egy politikai érdekcsoport túlélését biztosítsa. A főváros mai vezetése a régi világ itt maradt képviselőivel legkésőbb tavasz óta csupán zárvány egy átalakuló, újjászülető országban. Megkopott emberek, megkopott ideológiák: föl kéne szabadulni már!
A polgári, nemzeti, szabadelvű-konzervatív, kereszténydemokrata jobboldalnak, amely maga is formálta a város fejlődését, az elmúlt évtizedekben nem sok babér termett Budapesten. Ideje megízlelni a győzelmet, nem igaz?