Valóságos kampányt indított a szlovákiai sajtóban Bugár Béla, a Most-Híd párt elnöke annak kapcsán, hogy Kövér László házelnök pozsonyi látogatása során nem találkozik a magyar–szlovák vegyes párt képviselőivel. Az Országgyűlés elnöke ma érkezik Szlovákiába, ott tárgyal a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) vezetőivel, majd holnap részt vesz a visegrádi államok házelnökeinek találkozóján. Bugár Béla előbb a szlovák televízió egyik vitaműsorában, majd a pozsonyi Új Szó napilapnak nyilatkozva nehezményezte, hogy pártja, a Most-Híd pozsonyi találkozót kezdeményezett a magyar házelnökkel, de elutasításban részesült. „Sajnálatosnak tartom, hogy a magyar kormány egy szlovákiai magyar parlamenti párt véleményére nem kíváncsi, és egy parlamenten kívüli párt kétes információi alapján tájékozódik a szlovákiai politikáról. De ez az ő döntésük. Mi hajlandók vagyunk találkozni vele, de csak partnerként” – mondta Bugár. Altorjai Anita, az Országgyűlés elnöki kabinetjének sajtófőnöke lapunk érdeklődésére nyomatékosította, hogy a magyar kormányzat az MKP-t tekinti szlovákiai stratégiai partnerének, így Kövér László a visegrádi országok házelnökeivel közös hivatalos programon kívül csak a már említett partnerrel találkozik. Virág András, Kövér László személyi titkára az MTI megkeresésére tegnap azt mondta, nem tud arról, hogy a Most-Híd képviselői kezdeményeztek volna találkozót a házelnökkel.
A Felvidékma hírportál tegnapi írásában furcsának tartja, hogy Bugár Béla nyilatkozatában magyar pártként említi a Most-Hídat, holott e formáció a választási kampányban egyetlenegyszer sem nevezte magát magyarnak. A cikk szerint a Most-Híd ugyan elsősorban magyarok szavazataival került a pozsonyi parlamentbe, de többségében nem magyar személyeket juttatott kormányzati és állami tisztségekbe, távol kíván maradni a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának üléseiről, vezetőségi üléseit szlovák nyelven tartja, így cselekedeteivel sem szolgál rá a magyar jelzőre.
Egyébként a magyar és a szlovák külügyi bizottság ma együttes ülést tart Pozsonyban, a magyar bizottság delegációjának tagjai az MKP és a Most-Híd képviselőivel is találkoznak.

Végzetes baleset: szétroncsolódtak egy munkás ujjai