Most attól kap gutaütést a kormány ádáz ellenzéke, hogy a nép még mindig nem akarja elkergetni Orbán Viktort. Pedig micsoda dolgokat művel: otthagyta az IMF-et, és nem omlott össze az ország. Megadóztatta a bankokat, és nem jött a világvége. Kivetették a válságadót, hogy a legnagyobb profittermelők szolidaritást vállaljanak…
Nem vagyok egy Gréczy Zsolt, akárhogy nézem. Irigylem hajdani tévés partneremet. Az a hűséges és szektahívős rajongás, amellyel Gyurcsány Ferencet övezi, páratlan a magyar médiában. Gyurcsány nem tudott olyan eszelőst lépni, tenni, gondolni, rombolni, amit Gréczy ne tartott volna zseniális megnyilatkozásnak. Nehéz kenyér, de feltehetően jövedelmező.
Mindez arról jutott eszembe, hogy a jelenlegi kormány bármit csinál, a miniszterelnök bármit tesz, az nulla, semmi, káros, rettenetes, szörnyű, amatőr, dilettáns hülyeség és cö-cö-cö, nagyon nem tetszik a globális pénzügyi köröknek. A Fidesz vezette kormány amellett, hogy mindent besöpört a választásokon, három tűz közé szorult. Az első és legotrombább támadások a médiából érkeznek. Állítólag az MTV-nél még a kötőszókat is ellenőrzi az új hírigazgató, ezért nincs ideje megnézni, mit értenek a riporterek pártatlanság alatt. Célzatos kérdések, a kormány folyamatos lejáratása, nevetséges hivatkozások: azt beszélik, azt mondják, úgy hírlik. Véletlenül sem a néző kíváncsiságát elégítik ki, hanem erőszakos, gúnyos, kormányellenes hangulatot szítanak. Nem a kritikai hanggal van baj, hanem a hogyannal. Vélhetően fel sem fogta saját cinizmusát az egyik kereskedelmi tévé riportere, amikor jókat röhögcsélt a vörösiszap-áradaton, mondván, hogy jön az Orbán és vele a katasztrófa. Mert ez így „szok” lenni, amikor Orbán van, hol Aranykéz utcai vérengzés, hol beregi árvíz, bruhaha. Egyhangúak azok az újságcikkek vagy elemzések is, amelyek uralják az internetet. Az Orbán-kormány felállásakor már faktumként közölték, hogy Orbán hadat üzen a demokráciának, túltesz Rákosi Mátyáson, leszámolásra készül. Még semmi nem történt, de már tomboltak a megmondók. Lengyel László rögtöni bukást vizionált, mások botot emlegettek, és harmadsorban soha annyi külföldről ideáramló gyalázkodás, fenyegetés, arcátlan hazudozás, mint amit itt napról napra olvashatunk különböző „objektív” szerzők tollából, nem árasztotta el a magyar médiát. Vezet ebben a HVG online, amely legutóbb egy Spiegel-cikk fordítását közölte Budapest a rémálmok fővárosa címmel. A főváros mint az új antiszemitizmus központja – nyilatkozza Tamás Gáspár Miklós, az újra útra kész Konrád György, és rondákat hány a magyarokra Kertész Imre.
Csak szánakozni lehet a Spiegel ostobaságain, miket hord össze a Jobbik és a Fidesz összeborulásáról, a náci eszmékről meg a zsidók üldözéséről. Nem lenne teljes a kép, ha a Spiegel cikke alatt nem jönnének a londoni elemzők: „Ha nem lesz meredek magyar fellendülés, akkor nagy baj lesz.” Majd lejjebb egy magyar megmondó: „Reformsiker, vagy bukást szülnek a Fidesz… tervei.” Az internetes vitafórumok az Orbán-kormány megalakulásával felrobbantak: Két év és bukik Orbán, Orbán eddigi legaljasabb hazugsága, Orbán, takarodj, Orbán feladta Kolontárt, Orbán a szélkakas, Simor beint Orbánnak, Mi legyen az Orbán-kormány gúnyneve? Végigböngészve a fórumokat, egyetlen hatalmas tanulsággal szolgálnak: ha ebben az országban ennyi hozzáértő szakember és okostojás létezik, mint ahányan tanácsot adnak Orbánnak, a dilettánsnak, és elmagyarázzák, miként lehetne sokkal okosabban, profibban intézni az ország ügyeit, akkor miért hagyták az elmúlt nyolc év garázdaságait? Hol bujdosott a rengeteg okos ember, a mindenhez értő, mindent jobban tudó élcsapat miért titkolta tudását? Amikor elvették a 13. havi nyugdíjat, amikor Bajnai nem értett a libákhoz, és Gyurcsány azt mondta, nincs válság, majd gigantikus hitelt kért az IMF-től, amikor harmadával emelték év közben az adót, amikor az októberi forradalom ötvenedik évfordulóján halálra alázták a magyarokat, amikor egy népünnepély halálos katasztrófájáért senki sem felelt, amikor az árvíz csak mellékes szempont Totó kutyához képest, amikor a Horváth–Molnár–Kóka triót ránk szabadították, akkor hol voltak a kormány gerinces bírálói? Amikor a magánnyugdíjpénztárak majdnem kétéves befizetést csórtak ki az ügyfeleik zsebéből a válságra hivatkozva, ki állt ki értük? A választás után nem csontvázak, hanem temetők vártak a győztesekre. Fizetetlen számlák, államadósság, kezességvállalások, hitelek, PPP-k és töméntelen mennyiségű ellopott, kisíbolt közpénz, eltűnt közvagyon, offshore cégek, rohamos elszegényedés. Gyurcsányék bűne a cigánykérdés túlhajtása, az egész nemzet elbizonytalanítása, lenézése, lebecsülése, az ellentétek mesterséges szítása, a szinte visszaépíthetetlen erkölcsi kopás. Az Orbán-kormány azért kapott szabad kezet, hogy ezt megszüntesse, de a mi jól szabott értelmiségünk e pillanatban úgy gondolkodik, hogy a népakarat csak addig demokratikus, amíg nekik használ. Amennyiben a választó mást akar, populista csőcselék. Miközben ez a csőcselék az önkormányzati választásokon is a Fidesz mellett döntött.
Most attól kap napi gutaütést a kormány ádáz ellenzéke, hogy a nép még mindig nem akarja elkergetni Orbán Viktort. Pedig micsoda rettenetes dolgokat művel: otthagyta az IMF-et, és nem omlott össze az ország. Megadóztatta a bankokat, és nem jött a világvége. Kivetették a válságadót, hogy a legnagyobb profittermelők némi szolidaritást vállaljanak az ország gondjaival, és születnek az apokaliptikus látomások. Rémülten tapasztaltuk meg, hogy a magyar nyilvánosság egy része, televíziók, rádiók és újságok, ha nem árulják is el saját nemzetüket, de elképesztően sivár lélekkel vannak a magyar emberek gondjai iránt. Telesírják zsebkendőiket a bankok sanyarú sorsán, a százmilliárdos nyereségüket az országból kivivő nagyáruházakon, siratják Simor Andrást, aki nyolc és fél millió forint helyett kétmilliót kap, és csak azért nem mondják ki, hogy forduljon fel minden devizahiteles, mert ezzel lehet zsarolni a kormányt, hogyhogy nem oldotta még meg a problémájukat? Szorgos riportereink tág teret adnak a nép egyszerű gyermeke kádári vágyainak: a kormány adjon a nyugdíjasoknak, a gyerekeseknek, rendezze a devizahiteleket, a segélyeket, az egészségügyet, az oktatást, a honvédséget, a fogyatékosokat, a BKV-t, a vasutat, a mezőgazdaságot, a tejágazatot, a pékeket meg a baromfipiacot. Mikor épít ingyenlakást a cigányoknak, emeli a fizetéseket, miért nem ad ingyen tejet, kiflit, ingyenoltást, gáz-, víz-, áramtámogatást? Minden eddig alvó szakszervezet nagy lármával a kormánytól akar pénzt, de azonnal. És akkor jön egy vörösiszap-katasztrófa, ahol Orbánék eddig kitűnően vizsgáztak abból, hogy egy szocialista nagyvállalat privatizálásával elkövetett rablógazdálkodás szörnyű tragédiáját helyrehozzák. Chilében láttuk a népünnepélyt, amikor a bányában rekedt vájárokat hosszú raboskodás után felszínre hozták. Ölelgették az elnököt, énekelték a himnuszt, büszkék, boldogok voltak, és természetesnek vették, hogy megkeresik, megbüntetik a károkozókat. Itthon? Ugyanaz a fanyalgás, mint amikor az első Orbán-kormány újjávarázsolta az árvíz sújtotta Bereget. Nemhogy köszönet nem járt érte, de „drága a gáz és nem készült el a disznóól”. Most ott tartunk, hogy Illés Zoltán mondjon le, Orbán maga akarta a katasztrófát, hogy ürügye legyen az államosításra. A mi drága milliomosaink meg semmiről sem tehetnek. Egyébként is, nyilatkozta egy kolontári atyafi, ide az öltönyösök be sem tették a lábukat, csak a szájuk jár. Most kapnak egy lakóparkot, az egész ország együtt érez velük. Az Eurobarométer szerint az elmúlt négy hétben (nem évben) a magyarok állandóan vagy az esetek többségében boldogtalanok, s a harmadukat semmi, de semmi sem dobja fel. Bezzeg Gyurcsány idejében!
