Ébredés

Érseléndi, a pincér, késő este érkezett haza a Szomorú Betyárhoz címzett magyaros étteremből. Dél óta dolgozott, kilométereket gyalogolt, fájt a lába, a bokája bedagadt. Legszívesebben lefeküdt volna aludni, de az éhség legyőzte a fáradtságot. Csavaros tetejű befőttes üvegben gulyáslevest hozott az étteremből, éppen lábasba öntötte, hogy feltegye melegedni, amikor megszólalt az ajtócsengő. Az órára pillantott, pár perc híján éjfél volt. Ajtót nyitott. Borbás, a földszinten lakó fogtechnikus pizsamában toporgott a lábtörlőn. Futólag ismerték egymást, a kapualjban néha összefutottak, olyankor váltottak néhány szót.
– Bocsásson meg a késői zavarásért, nem tudok máshoz fordulni segítségért – szabadkozott Borbás színtelen hangon – Nézzen rám. Úgy állok itt, ahogy egyik büszke hím a másik előtt.
– Valami baj van? Jöjjön be. Kér gulyáslevest?
A fogtechnikus megragadta Érseléndit vállát.
– Hat hónapja nem voltam nővel! A szexuális életem egyenlő a nullával! Az idegrendszerem perceken belül összeomlik!
– Nőre van szüksége? – kérdezte Érseléndi. Kaján mosoly ült az arcán, de Borbás szerencsére nem vette észre.
– Eltalálta, uram! De nem mindegy, ki az a nő! De nem ám! Egyedül az ön felesége jöhet számításba.
– Az Ica? – csodálkozott Érseléndi. – Az én kis Icám?
– A vérem lángol, ahányszor meglátom. A fejtartása, a szeme villanása, a ringó járása. Ha csak a hangját meghallom, beindulok. Itt állok, ön előtt, lehajtott fővel, pizsamában, védtelenül. Üssön meg, köpjön le, megérdemlem! – Borbás a tenyerébe temette az arcát, sírva fakadt. – Ha az Ica nem lesz az enyém, felvágom az ereimet.
– Ugyan, kérem! Egy nő miatt?
– Ne mondjon ilyet! Az Ica nem nő, hanem a nagy álom! A kezdet és a vég! – zokogta a fogtechnikus. A földre rogyott, a pizsama zsebéből földmorzsalékot markolt ki. – Nézze! Ezt a parkban kapartam össze. Föld az ő lábnyomából! Jöjjön a halál! Készen állok!
Érseléndi megfogta Borbás karját, talpra segítette.
– Legyen férfi! Ne bőgjön itt nekem! Nézze, nagyra értékelem az őszinteségét. Ha annyira odavan az Icáért, elengedem egy-két órára.
A fogtechnikusnak valósággal leesett az álla. Könnyei elapadtak, szája tátva maradt.
– Komolyan mondja?
– Nem fogom végignézni, hogy felvágja az ereit.
– De miért csak egy-két órára?
– Nem bánom, maradhat hajnalig. Én se vagyok fából – bólogatott biztatóan Érseléndi. – Megeszem a gulyáslevest, aztán úgy alszom reggelig, mint a bunda. Felköltsem az Icát?
– Gondolom, nem lesz boldog, ha kiveri az ágyból.
Abban a pillanatban Ica megjelent az előszobában. Ledér fekete kombinét viselt, álmosan hunyorgott, haja a vállára terült. Borbás feljajdult, homlokát a falhoz szorította.
– Istennő! – hörögte.– Jöjjön, jöjjön, repüljünk a Napba!
Miután Érseléndi becsukta mögöttük az ajtót, kikanalazta a lábasból a gulyáslevest, egy pohár bort ivott rá. Utána ágyba bújt, nézte a tévét, de hamar kikapcsolta, leragadtak a szemei. Hajnali háromkor felriadt, és rögtön Borbás látogatása jutott az eszébe. Egyetlen képsor pergett előtte. Ica kombinéban elindul lefelé a lépcsőn, miközben Borbás átkarolja. Álmodta csak? Lámpát gyújtott, persze Ica nem feküdt mellette. Szívébe markolt a fájdalom, szájában záptojás íze robbant. Nadrágot rántott, lerohant az első emeletre.
– Gyertek ki! Rátok gyújtom a lakást! – ordította dühtől fuldokolva. – Ica! Bújj elő, te szemét kis lotyó!
Öklözte, rugdosta Borbás ajtaját. Valósággal tombolt. Zengett az egész ház.