
origo.hu
Végzetes baleset: szétroncsolódtak egy munkás ujjai
Marad a külügyi intézet. A korábbi tervekkel ellentétben mégsem tagozódik be a Külügyminisztériumba a Magyar Külügyi Intézet, miután a tárca vezetése értesült a központi elképzelésekről, s elérte azok visszavonását – tudta meg lapunk. A tervezett lépés ellen szólt, hogy jelentős erőfeszítést és ráfordítást igényelt volna a személyi állomány közigazgatási átminősítése, miközben függetlenségének elvesztésével be is szűkültek volna a nemzetközi kutatói munka lehetőségei, s a minisztériumnál párhuzamosságok is kialakultak volna. (MN)
Van rá politikai szándék, hogy Magyarországon a nemzetközi fejlesztési együttműködési (úgynevezett NEFE) tevékenységhez a közeljövőben kerettörvényt és politikát alkossanak, hiszen a legutóbbi vonatkozó dokumentum 2002-ben keletkezett – hangzott el tegnap a Magyar Külügyi Intézetben. Makkay Lilla, a Külügyminisztérium nemzetközi fejlesztési együttműködési és humanitárius segítségnyújtási főosztály vezetője elmondta: Magyarország 24 milliárd forintot költ ezekre a célokra, az összeg nyolcvan százalékát különböző nemzetközi struktúrákon, például 15 milliárdot az Európai Unión keresztül használnak fel, kétoldalú alapon ennél jóval kevesebbet. Mindez része annak a 100-110 milliárd dollárnak, amelyet a fejlett világ költ évente az OECD által segélyezhetőként számon tartott 162 országban.
Jelenleg a magyar nemzeti termék 0,095 százalékát fordítják erre a célra, szemben azzal az irányelvvel, amely szerint az Európai Unió új tagállamainak 2010-re 0,17, 2015-re pedig 0,33 százalékos arányt kellene elérniük.
Magyar szempontból jelenleg két szomszédos országban, Szerbiában és Ukrajnában érintkezik a nemzetpolitika a fejlesztéspolitikával, mindazonáltal a legkiemeltebb feladatot Afganisztán jelenti. Igaz, ez utóbbinál változások várhatók, mivel a magyar segélyezést megvalósító honvédségi tartományi újjáépítési csoport (PRT) jövőjét a biztonsági helyzet romlása miatt felülvizsgálják.
Végzetes baleset: szétroncsolódtak egy munkás ujjai
Dakota Johnson két férfi között vívódik + előzetes
Komoly vetélytársat kap a Lidl és az Aldi, itt ráadásul éjjel is vásárolhatunk
Hivatalos: megjelent a NASA döntése Kapu Tibor kilövéséről – óriási fordulat, ez egész Magyarországnak keserves
Telt házzal indul a balatoni szezon: nem találod ki, mi a nyár új slágere
Döntés született Strasbourgban: jogerősen pert vesztettek a viselkedni nem tudó Hadházyék
Rapid délutáni friss – Orbán Viktor nem viccel + videó
Milák Kristóf edzője döbbenetes bejelentést tett
Szülő árulta egy iskolában az Elf Bart – további szigorítás jöhet
Usain Bolt nem csalódott, Armand Duplantis ugrása után tartania kellett a szavát
Magyar Péter megjelent a Lázárinfón és tapsot kapott + videó
„Magyar Péter egy beteges hazudozó”
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.