Tegnap reggel még úgy tűnt, hogy jó nap elé néz a forint, ám végül mégiscsak maguk alá temették a nemzetközi hullámok a magyar fizetőeszközt, így az euróval szemben gyengült, a svájci frankkal szemben pedig lényegében nem változott az árfolyam. Az eurót tegnap reggel még 276,6 forint környékén jegyezték, utána hamar 275,5 forintra csökkent az uniós valuta ára, erősödött a hazai valuta. Ekkor még úgy tűnt, a pénzünk jelentős javulást könyvelhet el, ám dél körül gyengülni kezdett a forint. Lapzárta idején már 277,2 forintot adtak a közös fizetőeszközért a nemzetközi kereskedelemben. – Az euró erősödése a váratlanul magas növekedést mutató szeptemberi euróövezeti üzleti hangulatindexnek köszönhető. Ennek hatására a közös fizetőeszköz öthavi csúcsra erősödött a dollárral szemben – olvasható a távirati iroda jelentésében.
A svájci frankkal szemben szintén jól kezdett a pénzünk, ám akárcsak az euró esetén, a trend dél körül megfordult, és a forinthoz mért árfolyam meredek zuhanásba kezdett. Az esti órákban viszont ismét magára talált a forint a frankkal szemben, így a reggeli 208,7 forintos szintet lapzárta idején 208,4-es követte.
A forint kilátásait a javuló nemzetközi környezetben jónak ítélik meg a kereskedők, hozzátéve, hogy a fizetőeszközünk akár gyengülhet is, ha az euró nem erősödik tovább a dollárral szemben.

Pánik a Tisza Pártnál: nem tetszik Magyar Péter dézsmaprogramja a híveknek