Gyerekgyilkos nevelőszülőt ítéltek el

2010. 10. 07. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Huszonkét év börtönbüntetést szabott a bukaresti legfelső bíróság arra a román hivatásos nevelőszülőre, aki 2008-ban erőszakkal etette és halálra kínozta a gondjaira bízott gyermeket. Tegnap nyilvánosságra hozott jogerős ítéletében a román legfelső ítélőszék minősített emberölés, súlyos testi sértés és kiskorúval való rossz bánásmód bűntettében találta vétkesnek az erdélyi gyermekgondozót. A 41 éves Marcela Fagarasanut 2008 augusztusában helyezte előzetes letartóztatásba a besztercei rendőrség, mivel brutálisan bánt a gondjaira bízott kiskorúval. Az állami gondozásban lévő négyéves fiú haláláról akkor a nevelőszülő értesítette a hatóságokat. Azt állította, hogy a gyermek kerékpározás közben elesett, majd életét vesztette. Az orvosok azonban számos, kínzásra utaló nyomot fedeztek fel az áldozat testén: a fején ütésnyomokat, a bőrén égő cigaretta okozta sérüléseket találtak, a gyermek egyik füle le volt vágva, a nemi szervét ollóval megcsonkították, a fogait kitörték. A törvényszéki orvos megállapította, hogy a kisfiú halálát fulladás okozta, mivel az alkoholos befolyásoltság alatt álló nő erőszakkal etette. A történtek után az asszony által nevelt nyolcéves gyermeket másik gondozóra bízták, saját kiskorú gyermekeit pedig állami felügyelet alá helyezték, s megrovásban részesítették a Beszterce-Naszód megyei gyámhatóság vezetőit.
Romániában nem ritka az olyan eset, amikor a nevelőszülők brutálisan bánnak a kiskorúakkal. A moldvai Vaslui megyében a napokban vizsgálatot indítottak egy nő ellen, mert a férje rendszeresen bántalmazta a felesége gondjaira bízott négyéves lányt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.