Bár a nemzetközi piacok lefelé mozdultak tegnap, a budapesti kereskedés hangulata pozitív volt. Nem is zárt volna mínuszban a BUX, ha a Richter-papírok ára nem esett volna – jegyezte meg Vavrek Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője. A kereskedő a távirati irodának elmondta: a gyógyszerpapír csökkenésének oka, hogy október 1-jén változik a BUX kosara, és a Richternek a jövőben kisebb lesz a súlya az indexben, az Egis szerepe pedig nagyobb. Az Egis árfolyama épp emiatt emelkedett az elmúlt néhány napban. A Richter-papírok árfolyama 1100 forinttal, 2,31 százalékkal 46 500 forintra esett, a részvények forgalma 1,7 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 225,6 millió forintos forgalom mellett 5 forinttal, 0,02 százalékkal 22 305 forintra emelkedett.
A szakértő emellett felhívta a figyelmet a Rábára is, amely a cég vezetőjének pozitív hatású nyilatkozatára erősödött több mint négy százalékkal. Pintér István, a Rába elnök-vezérigazgatója a Napi Gazdaságnak úgy nyilatkozott, hogy az első féléves bevételcsökkenés ellenére tartható lesz az ötszázalékos éves növekedési terv. Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház Zrt. üzletkötője kifejtette: az OTP tegnap majdnem ugyanott zárt, ahol tegnapelőtt, árfolyama mindeközben ideges kilengéseket produkált, ez a papír erejét mutatja. – Továbbra is érvényes azonban, hogy az OTP külön mozog a magyar és a külföldi piactól is – tette hozzá. Az OTP-részvények ára 31 forinttal, 0,60 százalékkal 5231 forintra nőtt, forgalmuk 10,9 milliárd forintot tett ki. Sőre Balázs szerint érdemes figyelni a Molra is, amennyiben a külföldi hangulat nem romlik, elképzelhető, hogy az olajrészvény tovább erősödik. A Mol tegnap 10 forinttal, 0,05 százalékkal 20 490 forintra erősödött, 3,4 milliárd forintos forgalom mellett. A Magyar Telekom árfolyama szintén alig mozdult, két forinttal, 0,30 százalékkal 666 forintra csökkent.

Végzetes baleset: szétroncsolódtak egy munkás ujjai