Jobb, mint az eredeti

Az underground zene nem az, amikor a meztelen trombitás hátsójával fújja a hangszert három ember előtt egy pincében, akik nagyon értik a művészi utalás sokrétűségét, a produkcióban fel- és kitárulkozó „mély” társadalomkritikát, miközben büszkék rá, hogy csak ők hárman értik. Persze, ha forradalmi vagy osztályharcos észjárással azt tekintjük undergroundnak, ami tudatosan a fősodorral szemben fogalmazza meg magát, lázad azért, hogy lázadjon, akkor igen. Ez viszont száz éve volt izgalmas.
Van azonban az undergroundnak egy másik vonulata is, egy őszinte, jókedvű, mégsem amatőr szegmens – ez pedig a tribute zenekar. Mi, magyarok el vagyunk kényeztetve. Majdnem minden jelentősebb zenekarnak, előadónak akad hazai tolmácsolója. Ami az esetek többségében lenyűgöző: az elképesztő precizitás. Akár a zseniális Blackbirds zenekarra gondolunk, akik egyébként nyaranta Liverpoolban mutatják meg az angoloknak, hogyan kell jól és hitelesen Beatlest játszani, ami pedig a Rolling Stonest illeti, már arra is szerveződött együttes, hogy a zenekar barázdált arcú gitáros-dalszerzője, Keith Richards előtt tisztelegjen. Nem túl piacképes vállalkozás – de nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy miután egy gitáros – jelen esetben Jókay Árpád – éveket tölt el a Stoned nevű tribute bandában (képünkön) Keith szerepében, tudományos szintű ismeretet szerez a rock and roll megtestesítőjének életművéről, játékmódjáról, úgy dönt, hogy ez a megközelítés is megér egy projektet. A pesti Könyvtár Klub pincéjében szóltak is vasárnap a Keith által énekelt Stones-dalok, köztük a csak a nagyon rajongók által ismert szólóalbumokról is jó néhány. Itt is beavatottak gyűlnek össze – de nem lázadni a fősodor ellen, hanem örülni. A zenekar precíz és alázatos: keveset újít, a játékmód igazodik az eredetihez – az egész olyan, amilyen Richards kezéből lehetne, ha azokat az ujjakat el nem csontosította volna már az idő. Minőség van, beugró nincs. Van élet a piaci szegmensen kívül is. Sőt, ott van igazán.

A szerző a Heti Válasz munkatársa