Könnyebb volt leváltani Moszkva polgármesterét, mint megtalálni az utódját. Az orosz fővárost 18 éven át irányító Jurij Luzskov megüresedett helyére ugyanis meglehetősen sok a jelölt és az önjelölt, s úgy tűnik, egyelőre a vezetés felső köreiben sincs egyezség az utódról. A hatalmi pártként emlegetett Egységes Oroszország a hét végén tesz javaslatot az új főpolgármester személyére, amit követően már Dmitrij Medvegyevnek is színt kell vallania. Megfigyelők már csak azért is érdeklődéssel várják e döntést, hiszen a Luzskov körül történteket már a 2012-es elnökválasztás fényében érdemes értelmezni.
Sokak szerint már az utód személye is árulkodhat a tandemen belüli erőviszonyokról és a két személy ambícióiról. Az orosz sajtó a napokban a leggyakrabban Luzskov helyettesét, Vlagyimir Reszin megbízott polgármestert emlegeti az esélyesek között, aki látványosan igyekszik elhatárolódni egykori mentorától, s belépett az Egységes Oroszország pártba is. Mellette szól, hogy olyan kompromisszumos jelölt lehet, aki képes megőrizni Moszkva stabilitását. Mások szerint egy súlytalan figura kinevezésével maga Putyin veszi kezébe a főváros ügyeinek irányítását; ennek ellentmond ugyanakkor, hogy éppen Medvegyev erőltette a polgármester eltávolítását. Reszinhez hasonló biztonsági szempontokat követhet, ha Luzskov volt helyettesére, a Nyizsnyij Novgorod-i terület kormányzójára, Valerij Sancevre esik a választás. Szóba jött még a rendkívüli ügyek minisztere, Szergej Sojgu és a kormányapparátust irányító Szergej Szobjanyin is.
Bárki lesz is az utód, az már tényként kezelhető, hogy nemcsak Putyin, hanem Medvegyev is ambicionálja az indulást a következő választásokon. Luzskov leváltásával nemcsak önállóságát demonstrálta, de megérezve a győzelem ízét lendületbe is jött, amit látva érezhető az apparátus igazodása. Az elnök politikai súlya továbbra is jócskán elmarad Putyinétól, megfigyelők szerint azonban számolni kell határozott fellépésének pszichológiai hatásával, amire a kormányfő mintha nem fordítana elég hangsúlyt. Vannak, akik szerint Putyin hibázott, s meg kellett volna akadályoznia Luzskov menesztését. Lehet viszont, hogy a kormányfő okosan kivár, hiszen Medvegyev imázsát rontják a moszkvai váltás nyomán jelentkező problémák.

A minisztérium kész bemutatni Ruszin-Szendi Romulusz ukrajnázós hangfelvételét