Kritikus tömeg

Budapest a kritikus tömegek városa. Az itt lakók az elmúlt húsz évben tömegesen viszonyultak például kritikusan a főpolgármesterhez, aztán rejtélyes okokból mégis mindig újraválasztották. Kritikusak a gyalogosok – talán ők alkotják a legnagyobb tömeget –, mert veszélyesek a járdán száguldozó agresszív biciklisek, mert már megint nem jön az a „rohadt busz”, s mert a zebránál rövid ideig zöld a lámpa. Mégis mindig kijönnek az utcára. Kritikusak a kerékpárosok, mert ha van is bicikliút, a sok „idióta nyugdíjas” folyton ott kóvályog rajta, s különben is rossz a levegő, sok az emelkedő. De nap nap után nyeregbe szállnak. Sőt időről időre tömegesen végig is gurulnak fél Budapesten, egyre kritikusabb tömeggé alakítva az autósokat is. Nem elég, hogy a „hülye nő” nem tud vezetni előttük, s a buszsávot sem lehet használni, még jönnek ezek a félőrült kétkerekűek is, s hóbortjukkal, a Critical Mass-szel teljes káoszt okoznak az utakon. Aztán másnap újra a volánhoz ülnek. Szóval utáljuk egymást, s a csúcsforgalomban arra gondolunk, milyen szép is ez a Budapest, bárcsak ne laknának benne ennyien.
De most felcsillant a remény, hogy legalább a biciklistákra megsemmisítő vereséget mérhetünk. Vagy ha nem is lesz megsemmisítő a vereségük, legalább jól lejáratjuk őket, kimutatva, hogy az a maszlag, amit a környezetvédelemről folyton összehordanak, úgy, ahogy van, ökörség. Kiderült ugyanis, hogy ők is szennyezik a környezetet, vékonyítják az ózonréteget, vagyis tényleg rontják körülöttünk a levegőt. Az egyik elektromos autókat gyártó cég derítette ki, hogy egy fáradt kerékpáros sokkal több szén-dioxidot liheg ki magából, mint az ő modern kocsijuk. Azt már komoly tudósok bizonyították, hogy gázkibocsátásuk miatt a tehenek is károsak, miért ne hihetnénk el, hogy ugyanez igaz az autók között cikázó „marhákra” is. A helyzet komolyságát jelzi, hogy a kritikus biciklisták legutóbbi tömeges felvonulására időzítve az Emberibb Parkolásért Mozgalom közleményben hívta fel a figyelmet a jelenségre.
Igaz, erre válaszul a kerékpárosok internetes fórumokon kimutatták, hogy az elektromos autók feltöltéséhez szükséges áramot súlyosan környezetszennyező erőművekben állítják elő, tehát összességében mégiscsak károsabbak, mint az önerőből tekerő biciklisták. A gondolat tovább szőhető azonban úgy is, hogy bizony a biciklistáknak is szükségük van üzemanyagra, amit úgy hívnak: a nagyi főztje. Ám a finom és tápláló spenót sem terem meg csak úgy a mama ablakában, azt füstölgő teherautókkal kell elvinni a földekről a piacra, ne adj’ isten a zöldséges hibrid autójával, ez esetben pedig ugyanoda jutunk vissza, mint az előbbi felvetés során. Úgy tűnik, dugó ide, káosz oda, arra szerencsére még van időnk, hogy ilyen eszmefuttatásokat folytassunk. Persze volt kitől tanulni az okosságot, hiszen hallhattuk, hamarosan elkezdik fúrni a Dunagutat, vagyis a Duna alatt vezető alagutat, amely – felteszem – hosszában s nem keresztben fog haladni, utóbbi nem lenne nagy kunszt, s épül a négyes és az ötös metró is – persze ingyen lehet majd használni mindkettőt. Futja majd a fenntartásukra a dugódíjból. (Csak aztán nehogy ez az érdes óbudai ember, ez a Tarlós keresztülhúzza a számításokat!) Arról, hogy a Dunát a mostaninál sokkal jobban ki lehetne használni, és a világ többi vizes metropolisához hasonlóan a hajózás is reális tömegközlekedési alternatíva lehetne, egyelőre senki sem beszél. (Például Szentendréről vagy Csepelről szárnyashajóval fél óra alatt be lehetne érni a belvárosba). Egyáltalán: a folyó létezéséről is mintha mindenki megfeledkezne – a csónakházkultúra újjáélesztését, a vízi sportok népszerűsítését sem tűzte zászlajára senki. Nem beszélve arról, milyen remek kulturális létesítményeket, éttermeket kellene már réges-régen üzemeltetni a partján.
De míg a fenti tervek megvalósulnak, az autósok, biciklisták és gyalogosok haragja elől legjobb, ha vidékre menekülünk. Például a Balatonhoz, ahol kritikus tömegnek szerencsére ezen az őszi hétvégén sem látni nyomát.