
origo.hu
Pánik a Tisza Pártnál: nem tetszik Magyar Péter dézsmaprogramja a híveknek
A népi építészetről Békésen. Idén tizenhetedszer rendezik meg Békésen a népi építészeti tanácskozást. A konferencia, amelynek központi témája ezúttal a településszintű védelem színe és fonákja lesz, ma kezdődik, és három napon át tart. Szó lesz a világörökségi területek magyarországi helyzetéről, Torockó műemlékvédelmi esélyeiről, a faluképvédelemről, a népi építészet káli-medencebeli változásairól, a tápi Hegysor utca kálváriájáról, a vajdasági német telepesfalvak hiteles történetéről és a Felvidék védett területeiről. (V. F. J.)
Nem annyi a tudomány a népmesével kapcsolatban, hogy szépen csöndben meg kell hallgatni, bele kell ringatózni, meg kell benne fürdetni a szívet, megpihentetni a lelket. Hanem azért érteni is kell hozzá, főleg azoknak, akik művelik, tanítják, közvetítik. Védelmezni is kell, táplálni is kell.
A Magyar Olvasástársaság holnap rendezi hatodik népmese-konferenciáját, Benedek Elek születésének 151. évfordulójára, vagyis a magyar népmese ünnepére, a családi olvasás évében.
A konferencián mesét mond Kóka Rozália, Berecz András, Agócs Gergely. A palóc mesemondó levezető elnöke lesz annak a kerekasztal-beszélgetésnek is, melyen a hagyományos mesemondásról beszélgetnek a szakemberek. Egy másik beszélgetés témája lesz a népmese, a mese mint közösségteremtő erő, hiszen éppen a közösségek széthullása miatt veszett el a talaj a népdal, a népzene, a népmese alól, s az a kérdés, amit néhány évtized lerombolt, újrateremthető-e.
Jankovics Marcell Mesék és álmok címmel tart előadást, Nagy Attila olvasáskutató a hamuban sült pogácsáról beszél. Lábadi Károly a drávaszögi népmeséket mutatja be.
Este a helyi Forrás néptáncegyüttes, a Zora zenekar és a Zorica néptáncegyüttes táncháza zárja a programot, de szombaton egész napos élő meséléssel várják a gyerekeket vagy inkább a családokat.
Pánik a Tisza Pártnál: nem tetszik Magyar Péter dézsmaprogramja a híveknek
A Chelsea-t megalázták, de a brazilok lángra lobbantották a klub-vb-t
„A rohadt életbe!” – Kasza Tibi kiabálásától zengett a TV2 stúdiója
Magyar Péter embere szerint felesleges, amit milliók tettek meg
Óriási hiba, amit a bodzaszörp készítésekor mostanában szinte mindenki elkövet
Fordulat jöhet az energiaháborúban – az EU hangnemet váltott Oroszországgal szemben
Kerkez Milos édesapja egy szerb csatornán kitálalt: Indiába is elmentek volna + videó
Európa-liga-sorsolás: négy csapatra szűkült a Paks lehetséges ellenfeleinek köre
Asztalos lett Varga Judit, az első bútora is elkészült + fotók
Puzsér Róbertnek vége, aljas húzása a karrierjébe kerülhet
Nemvárt fordulat a bezárt Velencei tavi strand ügyében
Magyar Péter megjelent a Lázárinfón és tapsot kapott + videó
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.