Különleges napszemüveget kap a chilei San José arany-és rézbányájában augusztus 5-e óta megmentőire váró 33 bányász, nehogy kárt tegyen a szemükben a napfény, ha majd feljutnak a felszínre. A szemüveg az ultraibolya sugárzástól is megóvja a világosságtól elszokott emberek szemét. Az egyenként 330 eurót (több mint 90 ezer forintot) érő védőszemüveg egy amerikai szervezet ajándéka – adta hírül a CNN. Az omlás miatt hétszáz méteres mélységben rekedt bányászok kimenekítése azonban még várat magára, a remény, hogy már a hét végén kiszabadulhatnak, alaptalannak bizonyult. A munkálatokat irányító André Sougarret mérnök szerint addigra csak az egyik fúró juthat el a célig. Akkor kamerával vizsgálják át a furatot, hogy megállapíthassák, az újabb omlás megelőzésére szükséges-e fémbélést is készíteni. Ha úgy látják, anélkül nem szabad megkockáztatni a mentőkabin lebocsátását, akkor a lentieknek még türelemmel kell lenniük. Időpontot a mérnök nem jelölt meg, de a korábbi közlések szerint október második felében, a legrosszabb esetben november elején fejeződhet be a mentés.

Eljárás indult Hadházy Ákos ellen