Szembesített gerillák
Madrid. A spanyol nemzeti törvényszék vizsgálóbírája rendőröket küldött Kolumbiába. Eloy Velasco ugyanis volt kolumbiai gerillák segítségével akar azonosítani Venezuelában kiképezett ETA-tagokat. A múlt héten elfogott két ETA-tag ugyanis azt vallotta, hogy 2008-ban FARC-gerillákkal együtt Venezuelában kaptak kiképzést robbantásos merényletek végrehajtására Arturo Cubillas Fontántól, egy ott élő volt ETA-tagtól. (S. T.)
Mindenkit szűrne a HIV miatt Párizs
Párizs. Kampányt indított tegnap a francia egészségügyi minisztérium, hogy minden állampolgár vegyen részt HIV-szűrésen. A szaktárca becslései szerint Franciaországban évente hétezren kapják el az AIDS betegséget okozó vírust. Az általános szűrés része egy öt éves megelőző programnak, amelylyel a francia kormány felére csökkentené az új fertőzések számát és 20 százalékkal a halálozási arányt. (MTI)
Thai gyanúsítás
Bangkok. Kormányellenes tüntető állhat a Bangkok közelében kedd este történt robbanás mögött – közölték tegnap a thai hatóságok. A Nonthaburi tartományban egy ötemeletes lakóépületben (képünkön) történt robbanás négy ember halálát okozta. (MTI)
Bíróságon Wilders vitatott filmje
Amszterdam. A Koránt bíráló, Fitna című filmjének megtekintésével folytatódott tegnap Hollandiában az iszlámellenes nézeteiről ismert holland politikus, Geert Wilders bírósági pere. A tárgyaláson vita alakult ki, amikor az egyik felperes nem akarta megnézni a rövidfilmet. Az új holland kormányt pártjával kívülről támogató Wilders, ha elítélik, akár 16 hónapos börtönbüntetést is kaphat. (MTI)
Bejutási küszöb alatt a Híd és az MKP
Pozsony. Sem a magyar–szlovák Híd párt, sem a Magyar Koalíció Pártja (MKP) nem került volna be a parlamentbe, ha augusztus végén vagy szeptember elején tartottak volna választásokat Szlovákiában – derült ki a Median ügynökség felméréséből. A Hídra ugyanis szeptember elején 4,3, míg az MKP-ra 1,9 százalék szavazott volna. (MTI)
Fokozott ellenőrzés Észak-Koszovóban
Pristina. Tegnapra virradóra a KFOR, az EULEX és a koszovói rendőrség fokozta biztonsági erőinek jelenlétét Észak-Koszovóban, beleértve a megosztott Mitrovicát is, ahol a nemzetközi katonai és rendőri erők ellenőrzőpontokat alakítottak ki. (S. I.)

Menczer Tamás: Az ukrán kém – Magyar Péter „testvére” – megfenyegette Orbán Viktort!