Egészen ritka szereposztásban játszottak a csapatok a labdarúgó Bajnokok Ligája második csoportfordulójában, kedden: az első kör nyolc győztese nyolc vesztessel csapott össze. E párosításból adódóan szélsőséges esetben akár nyolc hat- és nyolc nullapontos alakulatra is szétszakadhatott volna az E-től H-ig terjedő kvartettek mezőnye. Majdnem így is alakult: a tizenhat gárdából jelenleg hat százszázalékos, ugyancsak hat nullapontos, ám a kiélezett küzdelmet mutatja, hogy e négy csoport eddigi tizenhat mérkőzésén mindössze egy döntetlen született.
Az is a kedd kitüntetett rangadóján, az Ajax–Milan összecsapáson. A hollandok a 23. percben El-Hamdaui révén szereztek vezetést, ezt Ibrahimovic a 37. percben kiegyenlítette, kihasználva együttese átmeneti emberfölényét. (Nem mintha bárkit is kiállítottak volna, Anita sérülés miatt ápolásra szorult, majd le is kellett cserélni.) Túlzás lenne azt állítani, hogy a második félidőben mindkét fél mindent egy lapra feltéve rohamozott az újabb gólért, így maradt az 1-1. Amivel egyébként az érintettek nem tűntek elégedetlennek, Martin Jol, az Ajax trénere például kijelentette: „Az első félidőben olyan jól alakultak a dolgok, hogy abban a meccs előtt legfeljebb csak reménykedhettünk.” Milanos kollégája is higgadtan nyugtázta az egy pontot, ami a két héttel ezelőttivel már négy, Allegri kissé talányosan azt mondta: „Ahhoz, hogy valóra válthassuk terveinket, minden játékosunknak fel kell áldoznia magát a csapat érdekében, és az utóbbi mérkőzéseken ennek már látszanak is a jelei.”
A kedd igazi nyertese a G csoportban a Real Madrid lett, amely kihasználva két riválisa pontosztozkodását, Di Maria 81. percben szerzett góljával 1-0-ra felülkerekedett Auxerre-ben, és az élre állt. José Mourinho mester ennek megfelelő hangulatban értékelt: „Mindig nehéz a francia csapatok otthonában játszani, különösen ilyenkor, amikor a házigazda már régóta nem rendezhetett BL-mérkőzést, és azt nagy pillanatként éli meg. Mi azonban pontosan úgy futballoztunk, ahogyan kellett. Idegenben is vállaltuk a kockázatot a győzelemért, és hat pontunk mellett csoportunk másik eredménye miatt is kedvező pozícióba kerültünk. Ha pedig legközelebb legyőzzük otthonunkban a Milant, hatalmas lesz az előnyünk.”
Remekül áll az E csoportban a Bázelben 0-1-ről 2-1-re fordító Bayern München, az F-ben a Marseille-t már az első félórában elintéző Chelsea és a Zilina ellen még egyértelműbb sikert aratott Szpartak Moszkva, valamint a H jelű kvartett mindkét, idegenben három gólt vágó éllovasa, az Arsenal és a Sahtar Donyeck. A másik végletet a nullapontosok jelentik, közülük is főként a 0-9-es gólkülönbséggel szégyenkező Braga és a szintén kétszer agyonvert, 1-7-tel álló Zilina.

Feljelentették Pankotai Lilit miután Orbán Viktor elpusztításáról beszélt