Őrizetbe vettek a rendőrök zsarolás gyanúja miatt egy 31 éves budapesti férfit – tudta meg a távirati iroda. A zsaroló a már korábban eljárás alá vont társaival a XI. kerületben pénzt követelt egy 26 éves férfitól annak lakásában. Azzal fenyegetőztek, hogy rendőrségi eljárást kezdeményeznek, és követelésüket a gyanúsított fegyver, illetve rendőrségi jelvény felmutatásával is nyomatékosította. A fenyegetések hatására a sértett csaknem kétmillió forintot adott át. A gyanúsítottat vasárnap fogták el, a rendőrség indítványozta az előzetes letartóztatását. Tiszarádon uzsorások vertek meg egy férfit, az egyik elkövetőt a rendőrség már elfogta, a másik kézre kerítésére elfogatóparancsot adtak ki. A könnyű sérüléseket szenvedett 26 éves tiszarádi férfit hétfőn két férfi ültette be egy autóba, egy közeli területre vitték, ahol megverték, majd visszafelé jövet kilökték a járműből. A sértett először azt mondta a rendőröknek, hogy nem történt semmi vele, később azonban elárulta: uzsoratartozása miatt bántalmazták. Harmincezer forintos tartozásáért százezer forintot követeltek tőle és a verésen kívül azzal fenyegették, hogy az egész családját kiirtják.

5 magyar harcos a balliberális gyűlölethadjárattal szemben – évek óta büszkén állják a sarat