A tíz legjobb magyar filmre voksoltak a nézők a tizedik születésnapját ünneplő Filmmúzeum kezdeményezésére; a Nagy film című internetes szavazás szeptemberben kezdődött, és a napokban zárult le.
A szavazók értékítélete szerint az első helyezett Huszárik Zoltán Szindbádja lett, a második helyen a Szerelmesfilm végzett. Érdekes tény, hogy az élmezőnybe egyetlen 1980 után készült mozi sem került be.
A legfiatalabb alkotás, az 1979-ben készült Égig érő fű a nyolcadik helyet érdemelte ki a listán, amelyen többek között olyan filmsikerek szerepelnek, mint Bacsó Péter A tanú című mozija vagy a Hyppolit, a lakáj. A lista érdekessége, hogy a győztes Szindbádon kívül számos más irodalmi adaptáció szerepel a nézőknek legkedvesebb tíz film között, többek között az Egri csillagok filmváltozata, Örkény István Tóték című kisregényének feldolgozása, az Isten hozta, őrnagy úr! vagy a Sánta Ferenc azonos című regénye alapján készült Az ötödik pecsét című klasszikus.
Az egész internet Magyar Péteren nevet - mutatjuk a legjobb mémeket!