A magyar társadalomtörténet érdekes fejezete a munkásság ki-, majd átalakulása. Az 1848 és 1948 közötti szerves fejlődés száz évét azonban olyan negyed század követte, amely az erőszak és a felülről vezényelt voluntarizmus jegyében telt. Míg ugyanis a polgári forradalomtól a fordulat évéig eltelt évszázadban teljes mértékben kifejlődött a több rétegre tagolódó ipari munkásság, addig a Rákosi-diktatúra kezdetétől a hetvenes évek elejéig teljesen megváltozott és homogenizálódott a gyárakban dolgozók serege.
A nagyiparban elhelyezkedők száma a dualizmus korszakában ugrott meg: 1910-ben a munkásság egymillió fős volt, ennek kétharmada vallotta magát magyar nemzetiségűnek. Ebben az évben 50 olyan gyár működött, amelyben ezernél több embert foglalkoztattak. Egy évtized múlva, Trianon évében csaknem 470 ezer főre csökkent a magyarországi munkásság száma. Az 1941-es népszámlálás során viszont már ismét egymillió munkást tartottak nyilván. A nagy vérveszteség és a gyárak többségének elpusztulása, leszerelése miatt 1949-re 960 ezerre csökkent a munkásság létszáma. E demográfiai adatokat Belényi Gyula (Károli Gáspár Református Egyetem, BTK) sorolja fel, aki az idén megjelent Az állam szorításában című munkájában azt írja, hogy míg 1945-ben a romeltakarítás és a nehézipar lassú növekedése volt jellemző, addig 1946 és 1950 között makacsul tartotta magát a munkanélküliség. A gazdasági recesszió és az ágazatok szerkezeti átalakulása hatalmas munkanélküliség kialakulásához vezetett, amely az ipari és a mezőgazdasági munkásságot is sújtotta. Az 1946-ban feljegyzett 300 ezres munkanélküliség két év múlva 400 ezerre nőtt, majd 1950-re 120 ezer alá csökkent, a munka nélküli ipari munkások száma ekkoriban 70 és 130 ezer között mozgott. A dologtalanság mellett a „koalíciós éveket” tovább keserítette a lakásínség, a növekvő szociális problémák és helyenként az éhínség. Jól jellemzi a helyzetet, hogy a háborút követő első évben a munkások bérszínvonala az 1938-as fele volt, és csak a Rákosi-korszak végén érte el az utolsó békeév szintjét. A háborút követő évek nagy változása volt – teszi hozzá a munkástörténeti monográfiáiról ismert Tóth Eszter Zsófia (Magyar Országos Levéltár) –, hogy a nők tömegesen álltak munkába, gyakran egészségüket is kockáztatva.
Jelentős változás állt be a munkásság helyzetében az államosítás révén is. 1946 és 1948 között az állami alkalmazásban álló ipari munkások aránya 20 százalékról 80 százalékra nőtt. Az évtized végére pedig – a kommunista diktatúra centralizációs intézkedéseinek köszönhetően – az egész „munkásosztály” állami alkalmazásban állt. A Rákosi-korszakra jellemző erőltetett iparosítás 1948 második felében vált egyeduralkodó felfogássá az MDP vezetésében. A kommunista párt 1949-től folytatott sztálinista típusú iparfejlesztése jelentősen felduzzasztotta a munkásság létszámát. A „szocialista iparosítás” leginkább a vas-, az acél- és a gépgyártást, a bányászatot, a kohászatot, valamint az építőipart fejlesztette. „Gigászi feladatok állnak a közeljövőben a magyar dolgozók előtt” – jelentette ki Rákosi 1948 novemberében. Az 1950-ben induló első ötéves terv a magyar gazdaság totális átalakítását és a nehézipar prioritását eredményezte, ráadásul 1951 februárjában tovább növelték az első ötéves terv elvárásait, amely miatt a gazdaság megroppant. A voluntarista iparprogram első évében plusz 300 ezer főt terveztek munkába állítani, majd ezt folyton tovább emelték, míg végül már 600 ezerre akarták növelni a nehéziparban újonnan foglalkoztatottak számát. A Rákosi-korszak távlati terve egy többmilliós „munkahadsereg” megszervezése volt!
A sztálini iparosításért óriási emberi árat kellett fizetni – mondja Belényi Gyula. Ezek közé sorolja, hogy a mezőgazdaságból tömegesen csoportosítottak át munkaerőt a nehéziparba. 1951-től például Gerő Ernő javaslatára államilag toboroztak gyáripari munkásokat az agráriumból élő területeken, és megkezdték az „5000 bányászt!” elnevezésű akciót, amellyel a bányászati terv túlteljesítéséhez gyűjtöttek új munkaerőt. A kényszerfoglalkoztatás is hatalmas mennyiségű ingyenes (rabszolga)munkát biztosított az irracionális iparosítás termelékenységének fenntartásához. Ezt biztosították többek között az olyan munkatáborok, mint amilyenek Recsken, Kazincbarcikán, Tiszalökön és Komlón működtek. „Az internáltak intézményes munkáltatása népgazdasági érdek” – vallotta Vas Zoltán 1951-ben, abban az évben, amikor felállították Garasin Rudolf ÁVH-ezredes felügyeletével a szovjet mintára létrehozott Közérdekű Munkák Igazgatóságát. A tömegesen iparvárosokba – például az 1951-ben felépített Sztálinvárosba – költözők és a fővárosba vándorlók borzalmas lakásviszonyok és alacsony kereseti körülmények között éltek, miközben a hajszolt munkatempó mellett tízezrek vállalták az ingázást vagy a sebtében felhúzott barakkokban való ideiglenes megszállást – világítja meg Tóth Eszter Zsófia az ötvenes évek elejének égető munkásproblémáit.
Munkaversenykampányok sora volt a munkásság kizsákmányolásának egyik eszköze. 1950-ig élmunkások, attól kezdve sztahanovisták álltak a „munka frontján”, és vívták a „széncsatát”. A Rákosi-diktatúra ugyanis nemcsak normaemeléssel, hanem Sztálin- és koreai műszakkal, valamint a normatúlteljesítés irracionális elvárásával kívánta többlettermelésre ösztönözni a dolgozókat. Tóth Eszter Zsófia kutatásai szerint a szédületes, gyakran 1200 százalékos normatúlteljesítést produkáló – az állam által előre kiválasztott – sztahanovistákat munkatársaik nem szerették, ráadásul fizetésükben egy idő után nem jelent meg a pluszmunka ellentételezése. Belényi Gyula ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy az igazi ellenállást a munkahelyeket ellepő állambiztonságiak váltották ki, akik sorozatosan provokálták a bér- és normacsalási, valamint szabotázspereket.
A feszültség kitörése nem váratott sokat magára: 1951 karácsonya előtt a Csepel Autógyárban spontán munkabeszüntetésre került sor az ünnep előtti bérkifizetés elmaradása miatt. Majd 1956-ban tömegesen fogtak fegyvert a gyári munkások, hogy megszüntessék a nevükben gyakorolt „proletárdiktatúra” zsarnokságát.
A Rákosi-korszak esztelen iparosításának emberi áráról szól hétfőn az Ősök tere. Az adás időpontja a Hír Tv-ben: hétfő 22.05. Ismétlések: kedd 10.30; szerda 16.05; szombat 15.05.
origo.hu
Betörőktől rettegnek az egyik budapesti kerület lakói
