Marian kihullott a verekedő bolyból, összeesett, mint egy rongy. Úgy nézett ki, mint aki soha többé nem kel fel. Nem is kelt… – mondta Uros Vilovszki a Veszprém Megyei Bíróságon zajló, Marian Cozma meggyilkolása miatti perben. Az MKB Veszprém kézilabdacsapatának szerb légiósa hozzátette: nem sokkal ezután másik csapattársa, Zsarko Sesum is összerogyott, s akkor azt gondolta: „Te jó ég, Sesum is meghalt!” Ezután Sztojka Iván harmadrendű vádlott, valamint az utcára ekkor kiözönlő több „kopasz, cigány” kezdte kergetni a sportolót, de sikerült elmenekülnie, miközben megpróbálta az őt üldözőt hátracsapva megütni, ám nem érte el.
Futás közben más tanúkhoz hasonlóan ő is hallotta, amint valaki kétszer is azt kiáltja: „Hozd a pisztolyt!” Később vissza akart menni a helyszínre, de útközben találkozott a horvát Ivan Pesiccsel, akinek nadrágja csupa vér volt, s azt mondta neki: „Vili, segíts, leszúrtak késsel!” (A sporttársát kórházba kísérő Vilovszki tettéért az eset után nem sokkal életmentőérmet kapott.) Kijelentette: semmilyen előzménye nem volt Cozma bántalmazásának, aki a barátnőjével volt elfoglalva.
2009. február 8-án NNG5 védett tanú az emeleti ablakból nézte az utcai verekedést, és több szúró mozdulatot is látott. Úgy emlékezett: az utca másik végén két férfi kergetett egy harmadikat, az üldözők ugyancsak szúró mozdulatokat tettek a hajszolt irányába. NNR1 védett tanú ugyancsak föntről azt látta, hogy a Cozma mellett guggoló alakot (Sesum) egy piros pólós egyén az épületből érkezve nagy lendülettel fejbe rúgja. A nyomozás során elé tárt fényképalbumból az illetőt Raffael Istvánként azonosította, azonban a bemutatások során már nem találta ismerősnek a garázdasági per egyik vádlottját.
NNG3 védett tanú úgy fogalmazott: a Patrióta lokálban a pultnál állva látta, amint sok „rosszarcú” ember érkezett a helyiségbe, akik úgy haladtak a tömegben, hogy szinte mindenki vállára odanyomtak egy „zsibbasztót”.
Gázolt az InterCity a Nyugati pályaudvaron