Mivel november 17. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hivatalos játéknapja, a székesfehérvári magyar–litván találkozó mellett még több mint kéttucatnyi barátságos mérkőzést, valamint két Eb-selejtezőt rendeznek. Utóbbiakon hazai győzelem várható, hiszen a „magyaros” E csoport két pont nélküli gárdája közül a Stuart Baxter helyett már Olli Huttunen irányította finnek jóval esélyesebbek San Marinónál, mint ahogy az F jelű hatos élére készülő horvátok is Máltánál.
A felkészülési derbik közül három emelkedik ki. Dél-Amerika állócsillagai, az argentinok és a brazilok Dohában csapnak össze, s előbbiek lehetnek motiváltabbak, hiszen bő fél évtizede, 2005 nyara óta képtelenek felülmúlni az örök riválist. A selecaóba másfél év szünet után térhet vissza Ronaldinho, harminc évével immár korelnökként. Londonban vizitálnak a franciák, ahol a megsérült John Terryt sorozatban negyedszer nélkülöző angoloknak is van mit javítani a renomén. A világbajnok Spanyolországnak ilyen gondjai nem akadnak, ettől még nehéz dolga lesz Lisszabonban a szomszédvár Portugáliával.
Mai program. Eb-selejtezők: Finnország–San Marino, Horvátország–Málta. Érdekesebb tesztmérkőzések: Argentína–Brazília, Portugália–Spanyolország, Anglia– Franciaország, Oroszország–Belgium, Bulgária–Szerbia, Hollandia–Törökország, Svédország–Németország, Románia–Olaszország.
Már megint Magyar Péteren nevet az egész internet a kudarctüntetése után - mémek!