Átlag alatti forgalom mellett nőtt tegnap a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe: a BUX 235,64 pontos emelkedés után 22 362,05 ponton állapodott meg. A pesti parketten 15,1 milliárd forint értékben cseréltek gazdát a részvények, s a vezető papírok egy kivétellel erősödtek. A nap nyertesének az OTP nevezhető: a bankpapírok három százalékkal drágultak. Erősödött a Richter és a Mol is, előbbi 1,1t, utóbbi fél százalékot. A Magyar Telekom azonban veszített értékéből, a telefontársaság részvényei egy százalékkal értek kevesebbet, mint legutóbb.
A kereskedést értékelve Sőre Balázs, a BudaCash Brókerház Zrt. határidős üzletkötője a távirati irodának úgy fogalmazott: a pénteki pozitív korrekció folytatását láthattuk tegnap, s a BUX meghaladta az európai tőzsdék teljesítményét. A szakember szerint a héten a várható vállalati gyorsjelentések befolyásolhatják a kereskedést.
Gyorsjelentésekből tegnap sem volt hiány. A Graphisoft Park SE 86 ezer eurós adózott nyereséget ért el 2010 első kilenc hónapjában, szemben a tavalyi háromnegyed év 651 ezer eurós veszteségével – közölte az ingatlanfejlesztő európai részvénytársaság. A Rába pedig arról számolt be, hogy jelentősen, 1,55 milliárd forintról 576 millió forintra csökkent az első kilenc havi vesztesége, miközben az árbevétel változatlan, 25,48 milliárd forint volt. A PannErgy pedig azt tudatta, hogy a vártnál magasabb vízhozam miatt tovább tartott a szentlőrinci visszasajtoló kút tesztelése, ez némi késést okoz a geotermikus távfűtés indulásában. A héten egyébként a Mol és az OTP is közzéteszi gyorsjelentését; a kereskedők szerint különösen az olajtársaság árfolyamában lehet elmozdulás, a vállalattól ugyanis jó számokat vár a piac.
Eközben a forint helyben járt: tegnap délután az eurót 276,18 forinton jegyezték a péntek délutáni 276,4 forintos árfolyamhoz képest. Fizetőeszközünk ugyanakkor a svájci frankhoz viszonyítva kissé erősödött. Tegnap délután 205,94 forinton jegyezték a svájci devizát a péntek délutáni 206,61 forint után.
Orbán Viktor lehet az európai migrációs fordulat meghatározó szereplője