Profitcsökkenés és óvatos optimizmus egyszerre jellemzi az informatikai fejlesztésekkel foglalkozó Synergon-csoportot: a társaság 2010 első kilenc hónapjában 11,324 milliárd forint értékesítési árbevételt ért el, szemben a tavalyi azonos időszak 12,25 milliárd forintjával, míg ugyanezen időszakra számolva az adózás előtti veszteség 440,3 millió forint a 2009 első kilenchavi 163,3 millió után. Mint azt társaság vezérigazgatója, Litauszki Róbert tegnapi sajtótájékoztatóján kifejtette, bár a kormányváltással hónapokra leállt közbeszerzések hiányát mélyen érzik, a cégen belüli takarékoskodás később sem fog „amputációt” jelenteni. Várakozásai szerint érezhető lendület a legkorábban a jövő év első vagy második negyedévében lesz tapasztalható.
– Az elmúlt hónapokban első- sorban azok a beruházások kerültek a fókuszba, amelyek az Európai Unió támogatásával, a költségvetési szigorítások ellenére is megvalósulnak. A Synergon nyerte el a BKV közlekedési infrastruktúrafejlesztését, az igazságszolgáltatási informatikai rendszer, az E-Justice kiépítését és a védelmi infrastruktúrafejlesztésére kiírt tendert is – emelte ki Litauszki Róbert.
Az egész internet Magyar Péteren nevet - mutatjuk a legjobb mémeket!