A térségben tartott nemzetközi sajtóbejáráson Illés Zoltán elmondta, az EU-ban létezik katasztrófa esetére anyagi segítséget nyújtó alap, de az az ilyen környezeti-ipari katasztrófákra nem biztosít forrást. Dobson Tibor kármentesítési szóvivő ugyanitt szólt arról, várhatóan a hét végéig ad elegendő helyet a vörösiszapos hulladéktározó a Devecserből származó veszélyes anyagoknak. Eddig csaknem másfél millió köbméternyi szennyező anyagot szállítottak a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. által kijelölt VI-os tározóba, a városban még 225 házat kell elbontani. A bontás pedig még másfél millió köbméternyi vörösiszapos hulladékot eredményez. A Mal Zrt.-t felszólították: jelöljön ki új tározót, ahová a vörösiszappal szennyezett földet és a bontásra váró házak törmelékét szállítani lehet.
Közben újabb védőgát építéséről döntött tegnap a Veszprém megyei védelmi bizottság, amely a vasutat fogja védeni, és a forgalom újraindításához szükséges – közölte Lasztovicza Jenő, a testület elnöke, hozzátéve, az alapozás ma kezdődhet.
Bakondi György katasztrófavédelmi kormánybiztos egyébként tegnap díszparancsban méltatta annak a 60 tűzoltónak és katasztrófavédelmi szakembernek a munkáját, akik elsőként – védőfelszerelések nélkül – kezdték meg az elöntött házakban élők mentését. Az október 4-én bekövetkezett katasztrófa után elsőként bevetett tűzoltók közül tucatnyian szereztek égési sérüléseket a vörösiszapos víztől, mert ők sem tudták az első percekben, milyen anyaggal van dolguk.
Javaslat uniós pénzügyi alapra
Magyarország olyan uniós pénzügyi alap létrehozását kezdeményezi, amely az ajkai térségben bekövetkezetthez hasonló környezeti-ipari katasztrófa esetén biztosítaná a kárfelszámolás anyagi fedezetét – jelentette be tegnap Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!