Jogerősen pert nyert a Mol Nyrt. a Szurgutnyeftyegaz által az orosz társaság részvénykönyvi bejegyzésével kapcsolatban indított perben – közölte a magyar olajipari vállalat a Budapesti Értéktőzsde honlapján tegnap.
A Fővárosi Ítélőtábla jogerős határozatával helyben hagyta a Fővárosi Bíróságnak a Szurgutnyeftyegaz keresetét elutasító ítéletét.
A Szurgut még 2009-ben kérte azon határozat hatályon kívül helyezését, amellyel az orosz társaság részvénykönyvi bejegyzését a Mol igazgatósága elutasította. Mint ismert, az orosz cég 21,2 százalékos részesedést szerzett a Molban úgy, hogy a részvénycsomagot megvásárolta az osztrák OMV-től. A részvénykönyvi bejegyzéshez azonban ebben az esetben a Magyar Energia Hivatal engedélyére is szükség van, amely viszont azóta sem hagyta jóvá a regisztrációt. Ezt azzal indokolta a hatóság, hogy az általa a Szurgutnak feltett kérdésekre az orosz cég nem válaszolt kielégítően. A Szurgutnyeftyegaz részvényvásárlása az OMV szempontjából is érdekes, mivel emiatt bennfentes kereskedés gyanújával vádat emeltek a héten az osztrák konszern vezérigazgatója, Wolfgang Ruttenstorfer ellen. Tavaly március 23-án a vállalatvezető 632 ezer euró értékben vásárolt OMV-részvényeket. Egy héttel később az OMV teljes Mol-részesedését eladta a Szurgutnak, ezt követően 24-ről 26 euróra emelkedett az OMV árfolyama.
Már megint Magyar Péteren nevet az egész internet a kudarctüntetése után - mémek!