Az eddig felmondott és megkötött új kötelező gépjármű- felelősségbiztosítási (kgfb) szerződésekből a legnagyobb gyarapodást a K&H Biztosító mondhatja magáénak – derül ki a Netrisk.hu internetes alkusz legfrissebb közleményéből. A portálon megkötött első 120 ezer kgfb-szerződés elemzése alapján a legtöbb biztosítást az eddig is piacvezető Allianz és a K&H Biztosító kötötte, nagyjából fele-fele arányban, de míg előbbi ügyfélszáma az azonos mértékű szerződésbontás miatt lényegében stagnál, a K&H mintegy harmincezer új szerződésére kevesebb mint tízezer elvesztett jut. A dobogó harmadik fokán az újonc Astra áll 13 500 új szerződéssel. Az elemzés szerint a romániai székhelyű biztosítótól egyelőre tartanak az ügyfelek: kevesebb mint feleannyi szerződést kötött a társaság az első két hétben, mint ahányszor a díjszámítás során a legkedvezőbb árat adta. Hasonlóan nagy a visszautasítási arány a Közlekedési Biztosító Egyesület (Köbe) esetében. Az Astra után az egyesület adja a legkedvezőbb árakat, ám elsősége esetén minden második ügyfél drágább biztosítóval köt inkább szerződést. A Köbe a számottevő elutasítás dacára a kampány negyedik legsikeresebb szereplője.
A Biztosítás.hu szakportál várakozásai szerint az autósok 50-55 százalékát érinti az idei biztosítóváltás, aminek köszönhetően a tavaly novemberi 25 ezer forintról újabb mélypontra, 18 ezer alá csökkenhet a kgfb-átlagdíj. Ez 10-15 milliárd forintos megtakarítást jelent az autóstársadalomnak. Hogy érdemes váltani, jól mutatja az alkuszcég példája: az eddigi legnagyobb összeget, mintegy 318 ezer forintot takarított meg egy fővárosi férfi a biztosítóváltással. További érdekesség, hogy idén a casco díja is megkezdte mélyrepülését, a szolgáltatás esetében ugyanis két hét alatt több mint negyven százalékkal estek az árak. A korábbi, átlagosan 90-95 ezer forintos éves díjak 50 ezer forint alá csökkentek, köszönhetően annak, hogy egyes, kötelező díjaikat elkalkuláló és a versenyből emiatt kiszoruló biztosítók e téren igyekeztek kompenzálni kiesésüket. A Biztosítás.hu a gépjárműmárkákra is készített statisztikát, amiből kitűnik, hogy az alsó- és középkategória használói cserélik le előszeretettel eddigi szolgáltatójukat: az Opel- és a Suzuki-tulajdonosok állnak az élen, őket követik a Volkswagen, a Ford és a Renault használói.
Mérsékelten sikeres színészek után most egy pornósztár támogatja Magyar Pétert - fotó