Biztosra veszi a nemzetközi befektetői közösség tagjainak több mint a háromnegyede, hogy valamelyik euróövezeti tagállam belátható időn belül adósságtörlesztésének átütemezésére kényszerül, arra viszont csak kevesen számítanak, hogy egy vagy több ország kilép a valutaunióból. A Royal Bank of Scotland befektetési alapkezelők körében elvégzett széles körű felmérésének tegnap ismertetett és az MTI által idézett eredménye szerint a megkérdezettek 77 százaléka számol azzal, hogy a következő három évben az euróövezet valamelyik tagállama kénytelen lesz későbbre halasztani az adósság törlesztését.
A felmérésben szereplők válaszainak átlaga alapján a befektetők a legnagyobb – 58 százalékos – eséllyel Görögország bedőlését jósolják, utána Írország következik, átlagosan 47 százalékosra taksált törlesztésleállási kockázattal – tette közzé a nemzeti hírügynökség. Arra a kérdésre, hogy a következő három évben számítanak-e valamelyik euróövezeti tagállam kilépésére a valutaunióból, húsz százalék igennel, nyolcvan százalék nemmel válaszolt. Az igennel válaszolók a legnagyobb eséllyel Görögország távozását jósolták, de a megkérdezettek között voltak olyanok is, akik Németország kilépését sem zárták ki. A görög pénzügyminiszter az elemzői várakozásokra válaszul úgy nyilatkozott, hogy országa tagja marad az eurózónának.
Mráz Ágoston Sámuel: Magyar Péter szombati akciója egy óbaloldali tüntetés volt régi arcokkal és a régi szöveggel