Nem állíthatjuk, hogy a vasárnapi volt minden idők legizgalmasabb, legfordulatosabb milánói futballderbije, de hogy az AC Milan drukkerei így is maradéktalanul elégedetten indultak utána haza, az bizonyos. Kedvenceik ugyanis Ibrahimovic büntetőjével már az 5. percben megszerezték a vezetést, és ez is maradt a végeredmény. A címvédő, de Mourinho távoztával jelentősen visszaesett Internazionale mindvégig próbálkozott becsülettel, de még igazán komoly helyzetig sem jutott, pedig Abate kiállítása miatt az utolsó harminc percben emberelőnyben játszott. A Milan ezzel megőrizte első helyét, és tetszik, nem tetszik, mostantól ezt az „öreg” csapatot kötelező bajnokesélyesnek tekintenünk. Annál is inkább, mert a két további dobogós, a Lazio és a Napoli eddig szintén erőn felül teljesített.
Olaszország, 13. forduló: Internazionale–Milan 0-1. Az élcsoport állása: 1. Milan 26 pont, 2. Lazio 25, 3. Napoli 21, 4. Juventus 20 (23-13), 5. Internazionale 20 (13-7).
A Priméra Divisiónban a vasárnap este pályára lépett Real Madrid visszafoglalta a Barcelonától a nem egészen 24 órára elveszített első helyét. A fővárosiak ezúttal nem sziporkáztak, de Higuaín 82. percben esett góljával idegenben gyűrték le 1-0-ra a Gijónt, ezzel megőrizték egypontos előnyüket. A forduló zárómérkőzésén a Valencia különösebb nehézségek nélkül intézte el
2-0-ra a Getafét, így szombaton a Villarreal ellen a bronzéremért száll harcba. Ennél magasabbra jelen állás szerint felesleges ácsingóznia.
Spanyolország, 11. forduló: Gijón–Real Madrid 0-1, Valencia– Getafe 2-0. Az élcsoport állása:
1. Real Madrid 29, 2. Barcelona 28, 3. Villarreal 23, 4. Valencia 20 (16-11), 5. Sevilla 20 (18-17).
Már megint Magyar Péteren nevet az egész internet a kudarctüntetése után - mémek!