
origo.hu
Kitüntették a Jeszenszky házaspárt megmentő férfit
Medveczky Balázs, MTV. A köztévénél a szórakoztató főszerkesztőség külsős gyártásvezetőjeként kezdte pályáját 1988-ban. 2001-től a programlebonyolítás gyártási és gazdasági vezetője. 2005-től a gyártást, 2006 tavaszától a gyártási és műszaki igazgatóságot vezette. Rudi Zoltán elnök 2008 márciusában nevezte ki az MTV gazdálkodásért és stratégiatervezésért felelős alelnökének, március 5-től ügyvezető alelnökként dolgozott.
Jónás István, MR. Eredetileg tanárként végzett, a Magyar Rádió ifjúsági főosztályán 1982-től 1991-ig dolgozott. Ezt követően hat éven át a Petőfi rádió SzocioMűhely szerkesztőségének vezetője volt, 2001 és 2007 között a Kossuth adó belpolitikai szerkesztőségének helyettes vezetőjeként tevékenykedett. A Lánchíd Rádiónak 2007-től volt főszerkesztő-helyettese, majd 2010 tavaszától megbízott főszerkesztőként irányította az adót.
Ókovács Szilveszter, Duna TV. A győri Zeneművészeti Főiskolán 1992-ben magánénektanárként és kamaraművészként végzett, a budapesti Zeneakadémián 1997-ben operaénekes és művésztanár diplomát szerzett. 1998-tól tanácsadó az oktatási tárcánál, 2000–2002 között a miniszterelnöki kabinet parlamenti tanácsadója. 2002– 2005-ben az Operaház kommunikációs igazgatója A Hír TV-nek és a Lánchíd Rádiónak a műsorvezetője.
Belénessy Csaba, MTI. A Kossuth rádió pécsi tudósítója 1986-tól, majd a Vasárnapi Újság műsorvezetője, felelős szerkesztője. 1997–2004 között az MTV Regionális, Kisebbségi és Határon Túli Főszerkesztőségének vezetője, 2000-ben A Hét főszerkesztője, 2000–2003 között a tévé hírigazgató-helyettese. 2004–2005-ben a Duna TV alelnöke. 2007-ben alapító főszerkesztője a Lánchíd Rádiónak. Az MTI stratégiai alelnöke 2008 óta.
A Közszolgálati Közalapítvány kuratóriuma tegnap megválasztotta a négy közmédium vezérigazgatóját. A Magyar Televíziót Medveczky Balázs eddigi ügyvezető alelnök, a Magyar Rádiót Jónás István, a Lánchíd Rádió megbízott főszerkesztője, a Duna Televíziót Ókovács Szilveszter, a Hír TV és a Lánchíd Rádió szerkesztő-műsorvezetője, a Magyar Távirati Irodát pedig Belénessy Csaba, a hírügynökség eddigi stratégiai alelnöke vezeti.
A kuratórium a múlt héten már megpróbált médiumvezetőket választani, sikertelenül. Az új törvényi rendelkezések szerint a vezérigazgatói tisztségekre a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa tehetett javaslatot. A Szalai Annamária által vezetett testület a négy pozícióra két-két jelöltet állított. Az előző, sikertelenül zárult választási folyamat során az MTV élére Nagy Attilát, a köztévé jelenlegi gazdasági igazgatóját és Szabó László Zsoltot, az Echo TV vezérigazgatóját, a Magyar Rádió élére Belénessy Csabát, az MTI stratégiai alelnökét és Klein Juditot, az MTV kisebbségi műsorok szerkesztőségének vezetőjét, a Duna Televízió élére Dobos Menyhértet, az MTV műsorigazgatóját és Kálomista Gábor filmes producert, az MTI élére Toót-Holló Tamást, az MTI belpolitikai szerkesztőségének vezetőjét és Wéber Ferencet, Sólyom László köztársasági elnök sajtófőnökét jelölte. A közalapítvány kuratóriumában viszont egyik jelölt sem kapta meg a szükséges kétharmados támogatást, így a székek – akkor – üresen maradtak. Második nekifutásra azonban elég volt a nyolctagú testületben az egyszerű többséget megszerezni. A kuratóriumban az ellenzék és a kormányoldal is három-három helyet tudhat magáénak, valamint a Médiatanács is delegálhat két tagot. A kétharmadhoz így öszszesen hat szavazat kell (ez nem volt meg múlt héten), a sima többséghez viszont öt voks is elég. A vezérigazgatók felett a munkáltatói jogokat a Közszolgálati Közalapítvány gyakorolja, vagyis e testület nevezheti ki vagy mentheti fel őket. Az MTV több mint két éve, a Duna TV és a Magyar Rádió hónapok óta vezető nélkül működött.
Kitüntették a Jeszenszky házaspárt megmentő férfit
Már több millióan látták az ibizai balhé videóját: McGregor kiütése a szórakozóhelyen!
Váratlan fordulat, spanyol kupacsapatban köthet ki Marco Rossi felfedezettje
Borzasztóan indul a nyár Horvátországban: akkora a drágulás, hogy már a németek sem mennek az Adriára
Három csillagjegynek hoz örök szerelmet a nyári, perzselő kánikula − Te köztük vagy?
Hivatalos: megjelent a NASA döntése Kapu Tibor kilövéséről – óriási fordulat, ez egész Magyarországnak keserves
Fordulat a Palatinuson meghalt kislány ügyében
„Nesze neked, te szemétláda!” – a Forma-1-es világbajnok megvédte Russellt Verstappennel szemben
Húsz kilométeres dugó van az M1-esen, az M7-esről nem lehet lehajtani egy ponton
Elárulta a gyermekorvos, hogyan védekezhetünk az agyevő amőba ellen a strandon
Orbán Viktor összehívta a kormányt
Sokk a sorsolás előtt: kizárhatja az UEFA a Győrt a Konferencialigából
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.