derStandard.at
Védelmébe veszi Paul Lendvait (akiről olyan iratok láttak napvilágot, miszerint önként segítette a kommunista diktatúrát) az az osztrák liberális napilap, amelyben a publicistának külön rovata van. A kommentátor úgy látja, „Magyarország-ellenesnek” az számít, aki kritikus Orbán Viktorral szemben. A lap szerint a Heti Válasz „rágalmazási hadjáratot” folytat a publicista ellen, és a hetilapban közölt fakszimilék „nem bizonyítanak semmit”.
krónika
A budapesti nemzeti színházi román ünneplés híre, és az erre érkező magyar felháborodás egy olyan időpontban érkezett, amikor hihetőnek kezdett tűnni, hogy a két nép, a két ország egymásra van utalva, hogy soha nem volt olyan jó esély az együttműködésre, mint jelenleg – írta a kolozsvári napilap. A szerző szerint az ünneppel kapcsolatos indulatok nem segítik a dolgok rendeződését.
új magyar szó
A bukaresti lap vezércikkében felteszi a kérdést: mennyire hiteles az az anyaországi publicista-agitátor vagy politikus, aki a román nemzeti ünneptől nem tud aludni? Mitől legitim az ő nagy magyar fájdalma – éppen az övé, aki a Trianon óta eltelt 90 évből azt az akárhányat többségi nemzettagként élte le abban az országban, amelynek a neve Magyarország?
Mráz Ágoston Sámuel: Magyar Péter szombati akciója egy óbaloldali tüntetés volt régi arcokkal és a régi szöveggel