Az Egyesült Államok történelmének legnagyobb olajkatasztrófája részben azért következett be, mert a British Petroleum (BP) helytelenül becsülte fel a potenciális veszélyforrásokat, és nem megfelelően működtette az olajfúrótornyot a Mexikói-öbölben – derült ki egy független szakértőkből álló amerikai vizsgálóbizottság jelentéséből, amelyet tegnap hoztak nyilvánosságra. A Nemzeti Mérnöktudományi Akadémia (National Academy of Engeneering) által készített tanulmány – amelynek tanulságairól a The Wall Street Journal közölt részleteket – többek szerint az eddig elkészített legalaposabb elemzése annak, hogy mi vezetett az ökokatasztrófához.
Ismeretes, hogy tizenegy ember életét követelte, amikor április 20-án felrobbant, majd negyvennyolc órával később elsüllyedt a British Petroleum tulajdonában lévő Deepwater Horizon olajplatform. Bár az első jelentések még arról szóltak, a Louisiana partjaitól 64 kilométerre történt baleset után nem keletkezett olajszivárgás, hamar kiderült, hogy ezek tévesek. A BP-hez nyolcvanezer ötlet érkezett a következő hónapokban arra vonatkozóan, miként lehetne az olajszivárgást elállítani, de a szakembereknek ez csak júliusban, egy kísérleti fázisban lévő olajfogó sapka segítségével sikerült. Addig – egyes becslések szerint – ötmillió hordónyi olaj ömlött a vízbe.
A 15 személyből álló vizsgálóbizottság megállapította: rossz volt az olajfúrótornyon a munkamenet irányítása, hiányzott a megfelelő szakképzettség, és a személyzet egyes tagjai nem ismerték feladatukat – olvasható az AFP hírügynökség jelentésében. Kritizálták, hogy az emberi biztonság gyakran az anyagi érdekek mögé szorult a munkáltatók által hozott döntésekben. Azt is hangsúlyozták, hogy további vizsgálatokra van szükség, és elképzelhető, hogy soha nem derül ki, milyen műszaki hibák okozták a robbanást.
Kövér: Magyar a gyűlöletből ácsolt pódiumról letaszította Gyurcsányt