Garantálná a pedagógiai felsőoktatásban végzettek elhelyezkedést Pokorni Zoltán. A politikus szerint a magas pályakezdő bérek és ösztöndíjak, az osztatlan képzés, valamint a magas színvonalú továbbképzés is része a pedagógus-életpályamodellnek. A tegnapi szakmai konferencián tartott beszédében kifejtette, ha mindez megvalósul, az továbblépésre ösztönzi és új ismeretek elsajátítására sarkallja a tanárokat.
– A magas kezdő alapbér mellett a többletjövedelmeket a vállalt, vállalható többletfeladatokhoz kellene kötni – jelentette ki, hozzátéve, hogy vonzóbbak azok a bérrendszerek, amelyek aránylag magas pályakezdő fizetéssel indulnak, majd arányosan emelkednek. Pokorni tapasztalatokra hivatkozva szükségesnek nevezte, hogy a pedagógusok bére elérje az átlagbér szintjét. Ismertette, az általános iskolai tanárok alapbére tavaly 165 ezer forint volt – pótlékokkal együtt 209 ezer –, a középiskolai tanároké pedig 185 ezer forint – pótlékokkal együtt 248 ezer –, eközben a diplomásalapbér 273 ezer forint volt, míg az összjövedelem 335 ezer. Kiemelte, akkor tudnak forrásokat, politikai támogatást szerezni, ha szigorúan javítják a minőséget, ezért elengedhetetlen a megfelelő színvonalú pedagógusképzés, illetve a továbbképzés. Megjegyezte, a korábbi Fidesz-kormány alatt, 2001–2002-ben kidolgozott életpályamodell jó alap lehet terveik megvalósításához.
Gloviczki Zoltán közoktatásért felelős helyettes államtitkár előadásában annak adott hangot, hogy a pedagóguspolitikának a jogszabályi alapjait és kereteit le kell tenni még ebben a kormányzati ciklusban az asztalra. A közoktatási helyettes államtitkár elmondta, a pedagógusokat meg szeretnék tartani közalkalmazotti jogállásukban. Lehetséges életpályamodellként említette, hogy az 5+1 éves felsőoktatási képzés után kétéves gyakornoki idő következne, majd egy minősítővizsga. Ezután a pedagógus I. és II. szakaszt követné adott esetben a mesterpedagógusi, majd a tudós tanári szakasz, végül a pálya zárása. – A nyugdíjba lépés előtti szakasz együtt járna az óraszámok mérséklésével és az ezzel arányos jövedelemcsökkenéssel – tette hozzá.

Menczer Tamás beszólt Magyar Péternek: „Ilyen a Barátok közt”