Lassan egy éve, hogy Magyarország is átvett egy guantánamói őrizetest. Az ezzel kapcsolatos döntést még a Bajnai-kabinet hozta meg, a volt miniszterelnök – noha előtte többször is cáfolta – még 2009. szeptember 17-én jelentette be, hogy mégis megtörténik az átvétel. A ciszjordániai illetőségű személyt – a The Washington Post információi szerint – még tavaly november 30-án adták át a magyar hatóságoknak.
A fogoly azóta Magyarországon tartózkodik, ám nemzetbiztonsági okokból új információt nem lehet megtudni róla. Az egykori őrizetesről így csak az ismert, hogy az átadást megelőzően hét évig tartották fogva a kubai szigeten fekvő amerikai táborban. Az akkori hivatalos közlés szerint a férfi elhelyezéséről, orvosi ellátásáról és biztonságáról a magyar állam gondoskodik. A volt guantánamói őrizetesnek egyébként részt kell vennie egy társadalomba való visszailleszkedést segítő programban, amelyen belül többek között magyar nyelvórákra kell járnia és egy adott szakmát is elsajátíthat.
A közel másfél éves program költségeit és korábbi ideszállítását is az Egyesült Államok állja. Juhász Gábor, a Bajnai kormány egykori polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter az átvételt megelőzően azt közölte, a költségek az európai példákból kiindulva, átlagáron számolva mintegy 85 ezer dollárra (17,7 millió forint) rúghatnak. Az akkor még ellenzékben lévő Fidesznek nem volt elvi kifogása a fogolyátvétellel kapcsolatban. Mint Németh Zsolt jelenlegi külügyi államtitkár, akkori külügyi bizottsági elnök ugyanakkor közölte, a döntés jogi és politikai felelősségét a Bajnai Gordon vezette kormánynak kell vállalnia. Megkeresésünkre az ügyben illetékes Belügyminisztérium közölte, nemzetbiztonsági okokból semmilyen konkrétumot nem árulhatnak el.
Az egész internet Magyar Péteren nevet - mutatjuk a legjobb mémeket!