El kell készíteni egy olyan térképet, amely megmutatja, hogy melyik településen és közösségekben van kapcsolata a református egyháznak a romákkal, és hol kell még erősíteni vagy létrehozni ezt a kapcsolatot – mondta a tavaly év végén létrehozott Református Cigánymissziós Tanács terveiről Csomós József püspök Budapesten tegnap a református zsinat zárónapján. A térképről ki kell derülnie annak, hogy hol tartanak református lelkészek hittanórákat, hol gondoznak cigány közösségeket, és hol állítottak fel erre a célra úgynevezett tanodákat – jegyezte meg. Mint közölte, jövőre szeretnének széles körű konferenciát szervezni a cigánymisszióról, mert más területekről is ki kell építeni a kapcsolatot szakemberekkel, hogy megállapítsák: mely stratégia mentén kell tovább dolgozni. A cigánymisszióba „oda kell tenni az egyház erejét”, aminek a lelkészképzésben is meg kell jelennie. Az egyház számára ez a kérdés megkerülhetetlen – hangsúlyozta.
Betörőktől rettegnek az egyik budapesti kerület lakói