Ismét Amerikán a világ szeme
Ezen a héten ismét a makroadatoké lesz a főszerep a Wall Streeten, miután lassan már elfogynak a vállalati eredménybeszámolók. A befektetők nagy érdeklődéssel várják Barack Obama és kongresszusi vezetők csütörtöki megbeszélését, amelyen a gazdaságpolitikai irányvonal, egyebek mellett az adócsökkentés lesz napirenden. További iránymutatást várhatnak a befektetők az amerikai gazdaság állapotára nézve a héten napvilágra kerülő feldolgozóipari adatokból, konjunktúramutatókból, a kiskereskedelem, valamint a termelői és a fogyasztói infláció alakulását jelző adatokból. (MTI)
Várólista német autóvásárlóknak
Hosszú várakozásra kell berendezkedniük azoknak, akik manapság új német autót akarnak venni Németországban. A német autógyártók szövetségének alelnöke a Bild am Sonntag című lapnak elmondta: bizonyos esetekben olyan sokáig kell várni egy új autóra, amire eddig még sohasem volt példa. A késlekedés nemcsak a nagy keresletnek tulajdonítható, hanem annak is, hogy a beszállítók nem győzik a megrendeléseket teljesíteni, hónapok óta kapacitásaik határán dolgoznak. – Minden idők legnagyobb rendelésállományát könyvelhetjük el – mondta az Audi szóvivője, aki szerint jelenleg az A3-asra nagyjából öt hónapot kell várni. A nagy kereslet miatt a Volkswagen egyes modelljeinél is megnőhet a kiszállítás ideje.
Újra drágulnak az üzemanyagok?
Sokat emelkedett a héten a benzin és a gázolaj dollárban mért tőzsdei átlagára, ráadásul a forint is gyengülést mutatott a zöldhasúval szemben. Mindezek hatására legnagyobb valószínűsége annak van, hogy a Mol jövő héten a hazai benzin- és gázolajárak emelése mellett dönt – írta a Portfolio.hu. A szakportál ismertetése szerint a múlt heti átlagárhoz képest ezen a héten 2,2 százalékkal emelkedett dollárban mérve a benzin átlagára, miközben a gázolajé 2,6 százalékkal került feljebb, forintban számítva pedig még nagyobb a drágulás. A lap szerint emiatt a Mol ismét az áremelés mellett dönt majd. (MN)
Lézerfegyvereket is kapnak a magyar Gripenek - videó