Elutasított orosz kőolajvezeték
Bulgária elutasítja, így mégsem épül meg a tervezett Burgasz– Alekszandropolisz kőolajvezeték, amelyen keresztül Oroszország szállított volna kőolajat Görögországba, Bulgárián át. Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök erről már szombaton tájékoztatta a bolgár kormány környezetvédelmi fenntartásairól Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnököt, amit az orosz fél megértéssel fogadott. A múlt héten a szófiai kormányzat nem fogadta el a vezeték környezetvédelmi hatástanulmányát, mert nem részletezi egy esetleges olajszivárgás hatását a halászatra és a turizmusra, továbbá nem erősíti meg, hogy egy bekövetkező katasztrófa nem okozna-e helyrehozhatatlan károkat
a térségben. (MTI)
Illegális feltöltések a Balatonnál
Kudarc a Balaton illegális feltöltése elleni küzdelem, hiszen az utolsó, 12 évvel ezelőtti teljes körű felmérés óta – amikor 367 engedély nélküli, 19 ezer köbméternyi és 31 ezer négyzetméternyi feltöltés volt a tóban – mindössze három elbontását rendelte el a hatóság. Erről Pécseli Péter, a vízügyi igazgatóság balatoni kirendeltségének vezetője számolt be néhány újabb illegális feltöltésről érkezett bejelentés kapcsán. A közelmúltban egy balatonmáriai, egy zamárdi és egy
balatonfenyvesi feltöltésről érkezett bejelentés a vízügyi kirendeltségre. (Greenfo.hu)
Tigrisek ezrei váltak áldozattá
Világszerte legalább ezer tigris esett áldozatul az illegális kereskedelemnek az elmúlt tíz év folyamán, a valós szám azonban ennek valószínűleg többszöröse – állítják természetvédelmi szervezetek. A nagy-
britanniai székhelyű Traffic International és a Természetvédelmi Világalap (WWF) közös tanulmánya szerint a különböző tigristestrészekből, valamint élő állatokból és teljes tetemekből messze a legnagyobb mennyiséget Indiában foglaltak le az elmúlt években, de Kína, Nepál és Indonézia is jelentős beszállítója a feketekereskedelemnek. Ázsia tigrispopulációja mára
a kihalás szélére sodródott, hiszen becslések szerint kevesebb mint 3500 egyed élhet vadon. (wwf.hu)
Bankkártya váltaná a buszbérletet
Bankkártya vagy mobiltelefon válthatja fel a BKV papírra nyomtatott bérletszelvényeit. Az új rendszerben az utasok nem az ellenőröknek mutatnák meg a szelvényüket, hanem bankkártyájukat illesztenék a metróállomásoknál lévő beléptetőkapukhoz. A buszokon, villamosokon az ellenőrök elektromos készülékkel ellenőriznék, fizetett-e valaki az utazásért. Az új módszer nyomán véget érhetnek az időt rabló sorban állások hónap elején a pénztáraknál, hiszen otthon, számítógép előtt ülve is megvásárolhatnánk a bérletet. A rendszert Londonban most készülnek bevezetni. (Blikk.hu)
Miért nem érdekelt senkit, miért lett ekkora kudarc Magyar Péter hétvégi akciója? - videó