December elsejétől harminc perccel meghosszabbítja nyitva tartását a Budapesti Értéktőzsde (BÉT). Tóth Attila, a tőzsde vezérigazgató-helyettese tegnap elmondta: a kereskedés szabad szakasza 17 órakor zár majd, így a befektetők fél órával hosszabb ideig kereskedhetnek együtt a fél négykor nyitó amerikai parkettekkel. A változtatást a hazai brókercégek is támogatják.
A BÉT forgalma egyébként a nyitás utáni egy órában és a zárás előtti egy-két órában a legnagyobb. A második hullámhegy többek között az amerikai piacok nyitásának köszönhető. Tóth Attila szerint a módosítás napi egy-két milliárd forinttal növelheti meg a BÉT forgalmát. A kereskedési idő meghoszszabbítását az is indokolttá tette, hogy a nyugat-európai piacok tovább tartanak nyitva, mint a magyar. Hasonló okokból a varsói tőzsde is a zárás későbbre tolását fontolgatja. Tóth Attila szerint indokolt lehet a kérdés, hogy ha már változtatnak a kereskedés idején, akkor miért csak fél órával hoszszabbították meg azt. A válasz az, hogy nagyon körültekintően kell megválasztani a zárás időpontját, mert ha egyszerre több parketten is az utolsó kötések zajlanak, valószínűleg nem a kisebb magyar piacra szegezik a tekintetüket a befektetők. A 17 óra azért ideális, mert abban az időpontban csak a magyar piacon ér véget a kereskedés.
Nyárias meleg is lesz a napokban