A Magyar Napló ünnepi évadzárója

A Károli Gáspár Református Egyetem Ráday Levéltárában tartotta évadzáróját és könyvbemutatóját a Magyar Írószövetség folyóirat- és könyvműhelye, a Magyar Napló a Barankovics István Alapítvány támogatásával.

2010. 12. 22. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Köszöntőjében L. Simon László, az Országgyűlés sajtó- és kulturális bizottságának elnöke hangsúlyozta: biztató, hogy végre beindult a Márai-program, amely jelentős forrástöbbletet nyújt a könyvkiadásnak. Az elnök törvényi szabályozással szeretné elérni a könyvkiadók, -terjesztők és -boltok érdekében, hogy fél évig ne lehessen az újonnan kiadott kötetek árát harminc-negyven százalékkal csökkenteni. Mint fogalmazott, küszöbön az időszak, amikor a háttérbe szorított szellemi műhelyek is rangjukhoz méltón működhetnek. A Magyar Napló ezt régóta megérdemelné, hiszen szerkesztői következetesen biztosítják a valódi tehetségek jelenlétét az irodalomban.
A Barankovics István Alapítvány nevében az elnök, Mészáros József szólt a jelenlévőkhöz. – Ahhoz, hogy ötven év múlva is emlékezzenek ránk utódaink, hiteles alkotások kellenek – hangsúlyozta. Ezért az alapítvány eddig a Magyar Napló három szerzőjének adott ösztöndíjat. Így készült el Iancu Laura Szeretföld, Nagy Gábor Aki a konkolyt vetette, Csender Levente Fordított zuhanás című kötete.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.